A délután három órai kezdés miatt kevesen ültek a stadion lelátóin Udvarhelyen, a kellemes nyárias időben mintegy kétszázan voltak kíváncsiak a hazai csapat játékára.
Szászhermány korán előnybe került, a hetedik percben egy távoli lövés kipattant a bal kapufáról,
a középen érkező Diego Alupoaie újabb lövése a felső kapufát érintve kötött ki Tudose hálójában.
A folytatásban kiegyenlített harc folyt a pályán, a helyzetek inkább a vendégek előtt adódtak, próbálkozásaik nem okoztak gondot az SZFC kapusának. A játékrész második felében Szászhermány átadta a kezdeményezést a hazaiaknak, jöttek is a helyzetek, egyik sem volt igazán veszélyes, így a Brassó megyeiek 1–0-s vezetésénél következett a szünet.
Térfélcsere után Tudoséra volt két ízben is szükség, hogy ne növeljék előnyüket az ultimátumot kapott brassóiak.
Az utolsó negyedóra leginkább a cserékről és az elkésett belépőkért kiosztott sárga lapokról szólt,
az SZFC nem tudott veszélyes lenni, Szászhermány okosan védekezve megőrizte előnyét a lefújásig.
Nem volt elégedett csapata játékával Mészáros Alpár edző: „Gyengén játszottunk, az ellenlábas megérdemelte a győzelmet.
Túlságosan hamar hátrányba kerültünk, és nem tudtunk veszélyesen játszani”.
Labdarúgó 3. Liga, 7. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Szászhermány 0–1 (0–1)
Gólszerző: Alupoaie (7.).
SZFC: Cristian Tudose – Constantin Musea (Tankó Előd, 67.), Bogdan Mintaș, Robert Bolozan, Locotuș Miklós, Péter Mózes (Vékás Barna, 70.), Cosmin Stăncuțu, Sorin Acatrinei, Györgydeák Apor, Daniel Chifu (Cristian Cucuruzan, 81.), Bálint Rajmond (Grigore Ungur, 88.).
További eredmények:
Tordai Arieșul–FK Csíkszereda 0–2
Marosvásárhelyi MSE–Kolozsvári Sănătatea 2–3
Besztercei Gloria–Szászrégeni Avântul 1–1
Dési Unirea–Tasnádi Unirea 3–2
Radnóti SK–Medgyesi Gaz Metan II. 1–3
Kolozsvári CFR II.–Lénárdfalva 7–3
szombaton 15 órától
Nagybányai Minaur–Barcarozsnyói Olimpic Cetate.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!