A székelyudvarhelyi városi stadionban megrendezett szombat kora délutáni mérkőzés első félidejében bár helyzetek voltak, gól viszont még nem esett. Aztán térfélcsere után a házigazdák kétszer is betaláltak Adrian Viorică és Pál Kristóf révén, ezzel eldöntötték a találkozót.
Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „Jó edzőmérkőzést játszottunk, mindkét csapatnak sok helyzete volt. Ahhoz képest, hogy négy hete edzünk, elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Még két hét van hátra a bajnokság kezdetéig,
addig igyekszünk a legjobb formába kerülni.
Készülünk a jövő szerdai idegenbeli kupameccsre a Nyárádtői Unirea ellen. Három héttel ezelőtt velük játszottuk az első nyári barátságos meccsünket, amelyen 3–2-re kikaptunk. Jó képességű negyedosztályú csapattal találkozunk, amelynek a következő idényben a feljutás a célja. A kupameccsek a legveszélyesebbek, mert az a csapat, amely alacsonyabb szintű, mindig győzni akar, és kétszer akkora erőbedobással játszik.”
A Román Kupa második fordulójában a Nyárádtői Unirea–Székelyudvarhelyi FC találkozót jövő héten szerdán 17.30-tól rendezik. A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el.
Labdarúgó felkészülési mérkőzés:
Székelyudvarhelyi FC–Ceahlăul Piatra Neamț 2–0 (0–0),
gólszerzők: Viorică, Pál.
Az SZFC kezdője: Tudose – Berkeczi, Stăncuțu, Vulpe, Marucza, Izmană, Jakab, Iovu, Taciuc, Dinu, Viorică. A második félidőben még játszottak: Somogyi – Pál, Györgydeák, Tankó, Kovács, Jankó, Solymosy, Vékás.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!