Nenad Bjelica, a klub általános menedzsere elmondta, örömteli és megnyugtató számukra Kleinheisler döntése. Hangsúlyozta, nem akarják eladni, mert szeretnék kiaknázni azt a potenciált, amelyet a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon is mutatott. „A klub komoly ambícióit mutatja, hogy sikerült megtartanunk egy ilyen játékost” – nyilatkozta.
A magyar futballista elmondta: boldoggá teszi, hogy bíznak benne, örül az új szerződésének, és szeretne mindent megtenni a klub érdekében, keményen dolgozni és trófeákért harcolni, hogy viszonozza, amit Eszéken kapott.
A 27 éves Kleinheisler korábban a Puskás Akadémia, a Videoton FC és a Ferencváros színeiben is szerepelt, illetve megfordult Németországban és Kazahsztánban. Eszékre 2019 februárjában igazolt, azóta 74 mérkőzésen tíz gólt szerzett a horvát csapatban, amellyel tavasszal a második helyen zárta a bajnokságot.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!