Négy hiányzóval várja a péntek délután két órakor kezdődő mérkőzést a Székelyudvarhelyi FC. Sorin Acatrinei sárga lapos eltiltás miatt nem játszik, Péter Mózes és Györgydeák Apor sérüléssel küszködik, akárcsak Tankó Előd, aki idén már nem lép pályára.
„Ez minden bajnokságban így van, hogy az odavágók végére összegyűlnek a lapok, a sérülések is egyre gyakoribbá válnak. Maximálisan fel vagyunk készülve a mérkőzésre. Az utóbbi négy találkozónkon fizikailag és a játék szempontjából is rendben voltunk, gólt viszont nem tudtunk szerezni.
Ez minket nem szabad érdekeljen, nyernünk kell, más opciónk nincs” – mondta az összecsapás felvezetéseként Mészáros Alpár, az SZFC edzője.
„Kiesési rangadó ez a mérkőzés számunkra. Bízunk benne, hogy végre sikerül begyűjteni a három pontot.
Sajnos sok a hiányzó a keretben, többen még a bajnokság eleje óta nem épültek fel, és melléjük adódik két újabb játékos, Moldován Tamás és Cătălin Silaghi, akik a Dési Unirea elleni hazai meccsünkön nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek” – mondta Fehér Csaba, a MSE vezetőedzője.
Jelenleg mindkét gárda kieső helyen található a táblázaton, és egyforma mutatóval rendelkezik, két győzelem, három döntetlen és hét vereség, az SZFC-nek jobb a gólkülönbsége (11–20, illetve 14–24).
Péntek 14 óra:
Dési Unire–Besztercei Unu Fotbal Gloria
Székelyudvarhelyi FC–Marosvásárhelyi MSE
Kolozsvári CFR II.–Kolozsvári Sănătaea
Medgyesi Gaz Metan II.–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Szombat 14 óra:
Nagybányai Minaur–FK Csíkszereda
Radnóti SK–Tordai Arieșul
Lénárdfalva–Szászrégeni Avântul
Szászhermányi FC–Tasnádi Unirea
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!