HIRDETÉS

Mégsem lesz székelyföldi párharc a női kupaelődöntőben

Örülnek az FK Csíkszereda lányai. A bajnokság után a Román Kupában is bejutottak a legjobb négy közé
Fotó: FK Csíkszereda/ Gábor István Gábor

Lezárult a női labdarúgó Román Kupa csoportköre, amelyből mindkét székelyföldi együttes továbbjutott. Habár előzetesen úgy tűnt, a legjobb négy között egymás ellen játszanak, Temesvár meglepő eredménye megváltoztatta a párosításokat.

Nagyiklódon, a Kolozsvári U otthonában vendégszerepelt szerdán délután az FK Csíkszereda a női labdarúgó Román Kupa csoportkörének zárómérkőzésén, ahol az egygólos vereség is elődöntőt ért a csíki lányoknak, ez az eredmény a kolozsváriakat is továbbjuttatta a csoportból.

Frissítés

Így a csoport másik meccse tét nélkülivé vált és a Temesvári Poli nagy meglepetésre csak 1–1-es döntetlent játszott a Banat Girlsszel, ez azt jelenti, hogy Kolozsvár nyerte a csoportot és az FK lett a második – az egymás elleni meccs eredménye miatt.

HIRDETÉS

A műtét miatt a tavaszi szezont kihagyni kényszerülő Tóbik Melánia mellett a székelyföldi együttesben a csapatkapitány Antal Anita sem játszhatott, de ennek ellenére a csíkiak a mérkőzés elején Balázs Csilla révén megszerezték a vezetést. Erre hárommal válaszoltak a kolozsváriak, a hajrában azonban Herczeg Andrea találatával szépített az FK Csíkszereda, és ezzel csoportelsőként végzett.

Női labdarúgó Román Kupa, A csoport, 3. forduló:

Kolozsvári U Olimpia–FK Csíkszereda 3–2 (2–1).

Gólszerzők: Mihaela Ciolacu (18.), Carolina Țabur (32.) és Sonia Bumbar (60.), illetve Balázs Csilla (7.) és Herczeg Andrea (76.).

Kolozsvári U: Samantha Blazek – Delaney Lindhal, Maria Stamate, Simona Sigheartău, Varró Helga, Sonia Bumbar, Mihaela Ciolacu, Ioana Bălăceanu, Daiana Oneț, Carmen Marcu, Carolina Țabur. Cserejátékosok: Briana Brici, Rebeca Neagu, Adina Borodi, Mara Bâtea, Florentina Iancu, Mikhaela Johnson, Adina Giurgiu. Stáb: Liviu Ivasuc (vezetőedző), George Niga (kapusedző), Carina Ciurean (kinetoterapeuta), David Damian (erőnléti edző).
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Albu Erika, Haraszti Fanni, Balázs Eszter, Androniki Mikalopulu, Balázs Csilla, Orbán Aranka, Herczeg Andrea, Szőke Eszter, Magyarics Zoé, Mitri Rita. Cserejátékosok: Balog Boglárka, Böröcz Bettina (kapusok), Szentes Szabina, Bartalis Barbara, Nyéki Anna, Péter Alexandra, Fülöp Boglárka, Péter Kinga, Györgyicze Réka. Stáb: Kollár Péter (vezetőedző), Nagy Noémi (másodedző), Ferencz Levente (kapusedző), Kósa Zsombor (orvosi asszisztens), Gál Ervin (a csapat képviselője).
Játékvezetők: Kémenes Norbert és Daniel Ștefan Lar (mindketten Nagybánya), Cristian Gheorghe Mureșan (Kapnikbánya).

Simán nyert a Vasas Femina

Harmadik kupamérkőzésén is magabiztosan győzött a női labdarúgó 2. Liga 1. csoportjának éllovasa, az Székelyudvarhelyi Vasas Femina, amely szerdán délután négy góllal múlta felül a harmadosztályú csoportját már megnyerő, és ősztől a másodosztályban induló Craiovát.

Női labdarúgó Román Kupa, csoportkör, C csoport, 3. forduló:

Székelyudvarhelyi Vasas-Femina–Craiovai U 5–1 (2–0).

Gólszerzők: Toásó (21.), Krall (38.), Török (54.), Sólyom (69.) és Mezőssy, illetve Zamfir (70.).
Vasas Femina: Lengyel – Sinka, Zănoagă, Benczédi, Krall, Horváth, Duda, Sólyom, Toásó, Mezőssy, Török. Cserék: Cáceres (46.), Szabó (46.), Balázs (79.), Boros (79.), Bódi (84.).

A B jelű csoportból a csíkszeredai Salamon Szidónia kapust is foglalkoztató Besztercei Gloria jutott tovább, amely ugyancsak szerdán 2–0-ra nyert a CSM Alexandria otthonában. A továbbjutás szempontjából tét nélküli Marosvásárhelyi SE–Konstancai Farul találkozón a hazaiak meglepően könnyedén nyertek 5–1-re, ez volt .

Jövő héten rendezik az elődöntőket

Az A csoportból az első két helyezett jutott tovább, a B és C jelű csoportokból pedig csak az első helyen végzettek. Az elődöntő párosítása: Kolozsvári U–Székelyudvarhelyi Vasas Femina és FK Csíkszereda–Besztercei Gloria. Az elődöntős párharcokat május 15-én 17.30-tól rendezik, a női kupadöntőt pedig június 8-án, a bukaresti Arcul de Triumf stadionban.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Köszönte szépen az ajándékokat, megvan az első idegenbeli diadala az FK Csíkszeredának

Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

`
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Krónika

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja

Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

A székely rangadó nyitja a Román Kupa csoportkörét

Közzétették az első forduló programját a labdarúgó Román Kupa csoportkörében. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK székely rangadójával kezdődnek el a főtáblás küzdelmek, a pontos időpontot is megismertük.

Csak a jövő év elején dől el a továbbjutók kiléte a Román Kupa csoportkörében

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának szerdai határozata értelmében a Román Kupa csoportkörének harmadik fordulóját december közepe helyett február 11-én rendezik.

Az OSK felajánlotta, az FK visszautasította – Csíkszeredában lesz a székely kuparangadó

Hazai pályán fogadja a Sepsi OSK-t az FK Csíkszereda a Román Kupában: a Hargita megyei klub vezetése nem fogadta el Diószegi László ajánlatát, hogy Sepsiszentgyörgyön rendezzék a derbit. Szondy Zoltán klubelnök indokolta meg a döntést.

A Sepsi OSK elnöke felajánlotta, rendezzék Sepsiszentgyörgyön a székely rangadót

Összejött a két székelyföldi együttes párharca a labdarúgó Román Kupa csoportkörében. Az FK Csíkszereda lenne a házigazda, de a Sepsi OSK elnöke, Diószegi László a nagy érdeklődésre való tekintettel szeretné, ha Sepsiszentgyörgyön rendeznék a mérkőzést.

Hirtelen változtatás: jóval korábban és nem is Sepsiszentgyörgyön lesz a székely rangadó

Tíz év elteltével újra tétmérkőzést játszik egymással a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda, ezúttal a Román Kupában. A szövetség azonban utólag módosított, így nem decemberben és nem Sepsiszentgyörgyön rendezik a találkozót.

Összejött a székely derbi a Román Kupában: az FK Csíkszereda a Sepsi OSK-val találkozik

Igazi csemegét tartogat a labdarúgó Román Kupa csoportköre: a pénteki sorsoláson kiderült, hogy a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egy csoportba került, így biztosan lesz székely rangadó a sorozatban.

Pénteken sorsolnak a Román Kupában, összejöhet a székely rangadó

A Román Kupa 2025–2026-os csoportkörének sorsolását pénteken délután a bukaresti Labdarúgás Házában tartják, ahol kiderül, lesz-e székelyföldi rangadó a sorozatban.

A körzetisek mellé bekapcsolódik egy 4. ligás csapat a Hargita megyei kupakiírásban

Kialakult a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának 2. fordulós menetrendje: tizenkét mérkőzést rendeznek novemberben.

Simán jutott tovább Gyimesbükk csapata a Román Kupában

A Gyimesbükki SE fölényes, 11–2-es győzelmet aratott a Csíkszentmihályi Törekvés ellen, és bejutott a Román Kupa Hargita megyei szakaszának második fordulójába.

Korábbi FK-játékosokkal a soraiban gólfesztivált rendezett a tusnádi csapat

Tizennyolc gól született a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának madéfalvi mérkőzésén: a Tusnádi Piliske 16–2-re győzött a házigazdák ellen, magabiztos játékkal biztosította be helyét a második fordulóban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!