Hirdetés

Székelyföld-Padánia – kövesse velünk!

Fotó: Zátyi Tibor

2018. június 03., 17:46

Az észak-olaszországi Padánia csapatával csapott össze vasárnap este Székelyföld Labdarúgó válogatottja a londoni CONIFA-világbajnokságon. Ezúttal nem sikerült a győzelem, a székelyek 3-1 re kaptak ki.

2018. június 03., 17:46

A negyeddöntő párosításai, kedd: 17 órakor Barawa–Észak-Ciprus, Padánia–Pandzsáb. 20 órakor Kárpátalja–Kaszkádia, Nyugat-Örményország–Székelyföld (Hayes Lane, Bromley).

Hangosan éneklik a szurkolók és a játékosok a Székely himnuszt. Kedden romániai idő szerint 20 órakor a D csoport győztese, Nyugat-Örményország lesz az ellenfél a negyeddöntőben. Továbbjutás esetén az elődöntőben pedig a Kárpátalja–Kaszkádia párharc győztesével találkozhat Székelyföld válogatottja.

Székelyföld 3–1-re kapott ki, és a C csoport második helyén végzett. A játékosok kijönnek a pálya szélére, zúg a „Székelyföld!”, mindenkivel pacsiznak, vastapsot kapnak. A vereség ellenére nem szomorúak a szurkolók.

92. perc: Vége a mérkőzésnek. A vereség ellenére zúg a „Szép volt, fiúk!” a stadion minden részéről, már amennyi hallatszik a fel és leszálló gépek zajától. 1–3

90. perc: Összejött a szépítés! Szőcs indult meg, szólója végén át akarta emelni a kapus felett, a hálóőr védte a labdát, de nem tudta megfogni, Szőcs belsővel pedig az üresen maradt kapuba passzolta a labdát. 1–3

81. perc: Az első olasz helyzet a második félidőben, Nagy Barna szögletre ment, majd a beadást kiöklözi. 0–3

76. perc: Csizmadia nagyszerű passza után Fülöp Loránd ugrik ki, vezethetné a kapusra, ám a partjelző lest int. A szurkolók nagy felháborodására, hatalmas füttykoncert. 0–3

75. perc: Hodgyai került helyzetbe, de nem tud erősen a labdába rúgni, fogja a kapust. 0–3

73. perc: Szabadrúgáshoz jut Székelyföld, nagyjából 30 méterről, Csizmadia lövi, eltalálja a sorfalat, a kipattanót Mitra lövi rá, elakad a lábak között. 0–3

69. perc: Szőcs szlalomozik a padániaiak között, majd lő tizenhatról, a labda megpattan, és fogja a kapus. 0–3

A pálya széléről zúg a „Hajrá, székelyek!” A közönség egyértelműen a világoskék mezes fiúkkal tart.

63. perc: Az olaszok a védekezéssel vannak elfoglalva, a székelyek pedig hajszolják a szépítés, különösebb nagyobb lehetőség még nem volt. Györgyi Arthurt Fülöp Loránd váltja. 0–3

52. perc: Beadás, Hodgyait húzzák le, büntető. Bajkó végzi a tizenegyest, a felső kapufát találja telibe. Ez a harmadik kapufája a székelyeknek. Kakaskodás, egy olasz és Kilyén is sárgát kap. 0–3

50. perc: És jön a harmadik székely csere, Fülöp István helyett Hodgyai László a pályán. 0–3

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. Két csere is volt a szünetben, Szőcs Loránd helyett Gazda József, míg Kis Szabolcs helyett az enyhe agyrázkódásából felépült Szőcs László a pályán. 0–3

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

45. perc: Györgyi kimaradt helyzetével ér véget az első félidő. Az első negyvenöt percben Székelyföld játszott, és gyakorlatilag Padánia rúgta a gólokat, mindegyik találatukat egy-egy nagy hiba előzte meg. Innen óriási bravúrra van szükség, hogy fordítson a válogatott.

45. perc: Eldőlni látszik a csoportgyőzelem, egy szögletet követően Nagy Barna hibázik, a labda pedig a saját hálójában köt ki. 0–3

42. perc: Györgyi nagyszerű szabadrúgása csapódik lefelé, a kapus óriási bravúrral tolja a kapufára. Hatalmas lehetőség volt ez is! 0–2

A csoportgyőztes Kárpátalja csapata megérkezett a pályához, egyből jobb lett a hangulat is.

36. perc: Andrea Rota cselezik keresztül a védelmen, Csizmadia az utolsó pillanatban blokkolja a lövését. 0–2

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

34. perc: Szőcs Loránd késik el egy becsúszással, sárga lapot kap. 0–2

32. perc: Már húzzák az időt az olaszok, egy-egy kirúgás közel egy percbe telik nekik. 0–2

A pálya szélén nagyon idegesítő, hogy szinte percenként érkezik, vagy száll le egy repülő. Vajon ebből mennyit érzékelnek a fiúk bent a pályán?

27. perc: Jól játszik Székelyföld, a következő gól azonban ismét Padániáé. Egy egyszerű helyzetben eladják a fiúk a labdát középen, Giacomo Innocenti pedig bevágja. 0–2

23. perc: Balról érkezik a labda, ami túl magas Györgyinek. 0–1

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

19. perc: Nem figyel a védelem, és Padánia megszerzi a vezetést, Gianluca Rolandone a gólszerző. Ez az első gól, amit kapott Székelyföld eddig a vébén. 0–1

18. perc: Kilyén beadását a kapus Bajkó feje elől bokszolja el. 0–0

16. perc: Újabb nagy székely helyzet, Györgyi beadásáról azonban Fülöp és Kis is centikkel marad le. 0–0

Az olaszok hosszú indításokkal próbálkoznak, a székely védelem rendre jól lép ki, így a padániai támadók rendre lesen maradnak. A helyszínen nagyjából százan szurkolnak a fiúknak. Közben megérkezett Fülöp Loránd is, aki szombaton még gólt lőtt az FC Botoșani színeiben a Medgyesi Gaz Metan ellen a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásnak záró fordulójában.

7. perc: Óriási lehetőség marad ki! 18 méterről, kissé balról szabadrúgáshoz jut Székelyföld, Fülöp mesterien teker a sorfal fölött, ám a labda a keresztlécen csattan. 0–0

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

A mérkőzést észak-ciprusi játékvezetők irányítják. Székelyföld: Nagy – Kilyén, Benkő-Bíró, Csizmadia, Csiszer, Mitra, Szőcs Loránd, Györgyi, Fülöp István, Kis, Bajkó.

2. perc: Fülöp vezet fel egy labdát középen, lepasszolja Györgyinek, aki visszagurít Mitra elé, akinek a lövése fölészáll. Nagy helyzet. 0–0

1. perc: Megkezdődött a mérkőzés, az olaszoké a kezdőrúgás. 0–0

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

20.02 Lejártak a himnuszok, az a székely himnusz. Padániának egy olasz mezzoszoprán énekesnő adta elő Verditől a Rabszolgák kórusát. 

19.50 A válogatottat elkísérte Bölöni László, a legendás edző a csapat vezetőségével nézi végig a mérkőzést.

19.45 Padánia bement az öltözőbe, a székely fiúk még melegítenek. Padániánál kezdőként szerepel Marius Stankevicius, a több mint 60-szoros litván válogatott, aki megfordult többek között a Valenciában, a Sampdoriában, a Sevillában és Lazióban is.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

19.26 Kijött a csapat az öltözőből, a játékosok nekifogtak melegíteni.

Az A csoportban Barawa 2-0-ra verte Ellan Vannint, Kaszkádia pedig 6-0-ra Tamil Eelam együttesét. Körbeverés történt az első három csapat között, Barawa lett az első, Kaszkádia a második, míg Ellan Vannin a harmadik, így az Isle of Man csapata kiesett.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

A világbajnoki címvédő Abházia 2-2-t játszott Észak-Ciprussal, és kiesett, így a 9-16. helyekért játszik. Kárpátalja 5-1-re verte Tibetet és megnyerte a B csoportot.

18.45 A helyszínre közel harminc székelyföldi szurkoló érkezett már meg, egy részük egy hangulatos helyi pubban hangol a mérkőzésre.

15.28 Elindult a csapat a meccs helyszínére, a Bedfond Recreation Centerbe, amely a Heatrow repülőtér közelében található.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

Székelyföld korábban az észak-ciprusi CONIFA európa-bajnokságon mérkőzött meg Padániával, akkor 1-1 lett az eredmény, a székelyek gólját pedig Szőcs László rúgta, aki várhatóan ma is pályára lép.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!