Mészáros Alpár, az SZFC vezetőedzője szerint nincs gond a csapat keretével, egyedül a régóta sérült Bálint Rajmond hiányzik, továbbá Szabó Gézának fájt a lába, de a tervek szerint pályára tud lépni a mérkőzésen.
„Abban bízom, hogy sportszerű találkozó lesz, nem lesznek másféle problémák, a csapatok csak a játékkal lesznek elfoglalva. Számunkra nagyon fontos összecsapás ez, hiszen hiába van már 25 pontunk, a bennmaradás biztosítása még odébb van.
Jelenleg hat pont a különbség a két csapat közt, de a pașcaniak a következő fordulókban ugyanannyit kapnak a Valea Mărului és a Metalosport kiállása miatt” – vezette fel a keddi mérkőzést az SZFC edzője.
Kézdivásárhely nagyon gólerős csapat, 50 találatnál jár, ebben a mutatóban csak az éllovas Bákói Aerostar (65) és az FK Csíkszereda (52) jobb a háromszékieknél. Tavasszal azonban még nem nyert mérkőzést, két döntetlen és öt vereség a mérlege.
„Ötven gól egyáltalán nem kevés a harmadosztályban. Eredményeik pedig csalókák, hiszen múlt hét végén Galac ellen 1–0-ra vezettek, és több helyzetük is volt, de nem sikerült megnyerniük a mérkőzést.
Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de célunk az, hogy itthon tartsuk a három pontot” – összegzett Mészáros.
Kapott gólokban viszont a mezőny hátsó fertályában található, leszámítva a bajnokságból kiállt Valea Măruluit és a Galaci Metalosportot, Kézdinél (38) csak az SZFC (41), a Sănătatea Darabani (42) és a CSM Pașcani (54) kapott több gólt.
Az őszi mérkőzésen a bajnokságban újonc KSE hazai pályán nagyszerű játékkal rukkolt elő, 4–1-re verte az SZFC-t.
A táblázaton tizedik helyen álló KSE jelenleg egy ponttal előzi meg a tizenegyedik SZFC-t, így egy hazai siker esetén a két csapat helyet cserélne a táblázaton.
Labdarúgás, 3. Liga, 1-es csoport, 24. forduló:
kedden 17 órától
Székelyudvarhelyi FC–Kézdivásárhelyi KSE
Bucovina Rădăuți–CSM Pașcani
Galaci Suporter Club Oțelul–Románvásári VSK
szerdán 17 órától
Szászhermányi FC–FK Csíkszereda
Bákói Aerostar–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Galaci Metalosport–Sănătatea Darabani 0–3 (játék nélkül)
CSM Focșani–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül)
a Sporting Liești szabadnapos lesz
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!