Hirdetés

Szeben megyében győzött az FK Csíkszereda

Rövid időn belül kétszer is játszott egymással az FK Csíkszereda és a Sellenberki Viitorul. Mindkét mérkőzést 3–2-re nyerte az FK
Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda

2020. augusztus 08., 14:57

Lejátszotta ötödik felkészülési mérkőzését ezen a nyáron az FK Csíkszereda csapata. A román labdarúgó 2. Liga augusztus végi rajtjára készülő csíki együttes szombaton délután a Sellenberki Viitorul otthonában győzött 3–2-re.

2020. augusztus 08., 14:57

Meglepetésre a házigazda, a harmadosztályban szereplő Szeben megyei gárda szünetben 1–0-ra vezetett, sőt, a második félidő elején már 2–0 volt a Sellenberk javára.

A csíkiak azonban fordítani tudtak, sőt még egy 11-est is kihagytak.

Hirdetés

„Az első félidőben gyengén játszottunk, az ellenfél uralta a középpályát, nem tudtuk megtartani a labdát, és mivel a hazai alakulatnál van pár tapasztalt játékos, ki is használták gyengeségünket, szünetben 1–0-ra vezettek. A második félidő elején kaptunk még egy gólt, de ezt követően – hosszú kihagyás után – újra pályára lépett Eder, a játék képe ezzel megváltozott, három gólt lőttünk.

Akár 4–2-re is nyerhettünk volna, de János kihagyott egy büntetőt

– mondta el Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője.

Felkészülési mérkőzés:
Sellenberki Viitorul–FK Csíkszereda 2–3 (1–0),
a vendégcsapat gólszerzői Eder Gonzáles 2 (az egyiket büntetőből) és János Norbert.

Az FK kezdőcsapata: Gyenge Szilárd – Bor Dávid, Apró Claudiu, Hrisztosz Incidisz, Raul Palmes, Csürös Attila, Szondy Botond, Pintér Norbert, Juan Francisco Bauza, Antal Barna, Suciu Tóni. A szünet után pályára lépett: Bartók Alpár – Salvatore Marrone, Gergely Botond, Csonka Bonifác, Takács Rareș, Sütő Zalán (Eder Gonzáles), Bara Levente, János Norbert, Kálmán Szilárd, Botorok János, Becze Tamás.

Ez volt az FK Csíkszereda ötödik felkészülési mérkőzése idén nyáron. Valentin Suciu tanítványai korábban

idegenben 3–2-re nyertek a Mostiștea Ulmu ellen, 3–3-at játszottak a Nyárádtői Unireával, hazai pályán pedig 3–2-re legyőzték a Sellenberki Viitorult és 2–1-re a Székelyudvarhelyi FC-t.

Tárgyalások zajlanak egy keddre tervezett FK Csíkszereda–Concordia Chiajna mérkőzésről. Ha a koronavírus-járvány nem szól közbe, akkor az Ilfov megyei együttes eljön Csíkszeredába.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Megállíthatatlan hazai pályán, kiütötte ellenfelét a Marosvásárhelyi ASA

Nagyarányú győzelemmel feledtette előző fordulóbeli kudarcát a Marosvásárhelyi ASA, mindkét félidőben kétszer betalálva kiütötte a Jászvásári Polit, és visszavette helyét a labdarúgó 2. Liga felsőházában.

Több vereség és csak egy győzelem a székelyföldi csapatoktól az ifjúsági fociligákban

Felemás hétvégét zártak a székelyföldi utánpótláscsapatok az Elit és Ifjúsági Liga rájátszásának harmadik fordulójában: egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség a mérlegük.

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

Robognak a vásárhelyi együttesek a Maros megyei focibajnokságban

A marosvásárhelyi csapatok begyűjtötték a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 10. fordulójában, így továbbra is az első két helyet foglalják el a tabellán.

Véget nem érő hullámvölgyben a nagyágyúk, a feje tetejére állt a Szuperliga

Messze még az alapszakasz vége, de egyre világosabb, hogy a Szuperliga nagycsapatai komoly gondban vannak. A CFR nyolc idegenbeli próbálkozás után végre megszerezte első győzelmét, az FCSB pedig csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Nagyszebenben.

Növelték előnyüket az élboly csapatai a Hargita megyei 4. Ligában

Elkezdődtek az alapszakasz visszavágói a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A hétvégi fordulóban minden találkozó hazai sikerrel zárult, az élboly triója pedig növelte előnyét az üldözőkkel szemben.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!