Szászhermányban a hazaiak uralták a mérkőzés elejét, a Székelyudvarhelyi FC kapusának, Somogyinak többször is dolga akadt, magabiztosan végezte a feladatát. Az idő teltével kiegyenlítődött a játék, a félidő vége a vendégeké volt, előbb Vékás lőtt ígéretes helyzetből fölé, majd Dinu tekerése kötött ki a kapus kezében.
Az utolsó percben közel volt a vezetés megszerzéséhez az SZFC,
ám Dinu szögletét követően az utolsó pillanatban felszabadított az egyik hazai védő.
A második félidőben is több udvarhelyi lehetőség maradt ki, majd a szászhermányiakon volt a sor, ám az SZFC kapusa minden próbálkozást hárított. A mérkőzés hajrájához közeledve Mintaș hibázott a védelemben, ezt pedig kihasználta a házigazda, és megszerezte a vezetést. A gól után rögtön egyenlíthetett volna az SZFC, viszont Logon szabadrúgása a kapufán csattant. A hazaiak az utolsó percben még egyszer eredményesek voltak, így 2–0-ra nyertek.
Pihenésre nincs idő, hiszen pénteken már a 23. forduló mérkőzéseit rendezik. Az SZFC újabb kiesési rangadón a Tasnádi Unireát fogadja.
Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 22. forduló:
Szászhermányi FC–Székelyudvarhelyi FC 2–0 (0–0),
gólszerző Bogdan Roșu (82., 90+3.).
SZFC: Somogyi – Marucza, Mintaș, Stăncuțu, Lakatos, Crișan, Bálint Rajmond, Dinu, Popescu (Jankó, 83.), Vékás, Logon.
További eredmények:
FK Csíkszereda–Tordai Arieșul 1–0,
Kolozsvári Sănătatea–Marosvásárhelyi MSE 3–0,
Szászrégeni Avântul–Besztercei Gloria 1–2,
Barcarozsnyói Olimpic–Nagybányai Minaur 1–0,
Tasnádi Unirea–Dési Unirea 1–2,
Medgyesi Gaz Metan II.–Radnóti SK 3–3,
Lénárdfalva–Kolozsvári CFR II. 3–1.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!