Hirdetés

Sűrű havazásban aratott kétgólos hazai győzelmet a KSE

A havazás nem könnyítette meg a csapatok dolgát
Fotó: Daczó-Hodor Barna

2023. november 18., 18:27

Nagy küzdelemben szerezte meg a három pontot szombaton a Kézdivásárhelyi SE csapata hazai pályán a sereghajtó Brassói SR Municipal ellen a labdarúgó 3. Liga 5. csoportja alapszakaszának 13. fordulójában rendezett mérkőzésen.

2023. november 18., 18:27

A két csapat sűrű havazásban, ennek megfelelően nehéz pályán „esett egymásnak”, és miután mindkét fél jegyzett egy-egy támadást, a vendégek a vezetést is megszerezték: a 4. percben Gajdó gáncsolta a tizenhatoson belül Gombost, a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Răchișan magabiztosan Bunduc hálójába lőtt (0–1).

A házigazdák azonnal támadásba lendültek és néhányszor közel is kerültek az ellenfél kapujához. A 9. percben Știubea beadására nem érkezett senki, majd egy szabadrúgást követően Turcu fejelt kapura, ám a kapus könnyen hárított.

Hirdetés

Aztán a 16. percben megszületett az egyenlítő találat: Agafiței szögletrúgását követően kavarodás keletkezett a brassói kapu előtt, és a két védőjátékos ütközését kihasználó Ketesdi talált be (1–1).

A KSE játékosai tovább támadtak és egy perccel később Turcut a kaputól 17 méterre felvágták, ám a szabadrúgás eredménytelen maradt: Agafiței a kapu mellé bombázta a labdát. Az első félidő közepén túl ismét remek lehetőséghez jutottak a kék-fehérek, miután az Albu ellen elkövetett szabálytalanságot követően a játékvezető szabadrúgást ítélt, de azt Ketesdi a sorfalba lőtte.

A KSE kezdő tizenegye derekasan megküzdött a győzelemért •  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

A KSE kezdő tizenegye derekasan megküzdött a győzelemért
Fotó: Daczó-Hodor Barna

A kézdiek a 33. percben vették át a vezetést, amikor Știubea 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (2–1).

Hamarosan Turcu növelhette volna az előnyt, ám a brassói védőjátékos által zavart csatár 16 méterről nem találta el Tudose kapuját.

A vendégek előtt a szünet előtt adódott egyenlítési lehetőség, amikor egy szögletrúgásból beívelt labdát Prescura a felső lécre fejelt. A félidő vége előtt az Albut felvágó Tudosének a játékvezető másodszor villantotta meg a sárga lapot, így

a vendégek emberhátrányban fejezték be az első játékrészt, amely egygólos hazai vezetéssel ért véget.

A nézőtéren mindenki könnyű, sokgólos hazai győzelemre számított, ám a brassói sárga-feketék támadásban kezdték a második játékrészt. A 47. percben szögletrúgáshoz jutottak és a labda a csereként beállt Crețu elé került, ám a lövése elakadt a KSE védőiben. A kék-fehérek válasza sem maradt el, Agafiței lövése a felső sarokba tartott, ám a brassói hálóőr remek vetődéssel szögletre tolta a labdát.

•  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

Fotó: Daczó-Hodor Barna

A folytatásban a KSE támadásait jegyezhettük, amelyeket a vendégek egy-egy ellentámadással „fűszereztek”, ám

mindez nyomtalanul maradt az eredményjelzőn a 88. percig, amikor Turcu remek passzából Dobos beállította a 3–1-es végeredményt.

Ezzel a győzelemmel a 14 pontot gyűjtött KSE a 6. helyig kapaszkodott fel a tabellán, és a következő fordulóban háromszéki riválisuk, a Sepsi OSK farmcsapatának otthonában lépnek pályára.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 13. forduló:
Kézdivásárhelyi SE–Brassói SR Municipal 3–1 (2–1).
Gólszerzők: Ketesdi (16.), Știubea (33.), Dobos (88.), illetve Răchișan (5.).

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 13. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Krónika

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére

A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.

Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Ez is érdekelheti

Négyet vágott a Sepsi OSK II. Kovásznán, kikapott a Kézdi SE Jászvásáron

Vereséggel debütált a harmadosztályban a Kovásznai Kárpátok, az újonc fürdővárosiak hazai pályán négy góllal maradtak alul a Sepsi OSK másodcsapatával szemben a 3. Liga nyitókörének Kovászna megyei rangadóján. A KSE a hajrában veszített pontot.

Győzelemmel rajtolt az SZFC, elhozta a pontokat Gyergyóból

Győzelemmel kezdte a labdarúgó 3. Liga új idényét a Székelyudvarhelyi FC, szombaton kora este a Hargita megyei rangadón 1–0-ra nyert a Gyergyószentmiklósi VSK otthonában.

Székelyföldi rangadók és KSE-kiszállás, rajtra készen a 3. Liga

Augusztus utolsó hétvégéjén elrajtol a labdarúgó 3. Liga 2026–2027-es idénye, amelyben az öt székelyföldi együttesből négy rögtön farkasszemet néz egymással. A Kézdivásárhelyi SE eközben Jászvásáron kezdi meg szereplését.

Székelyföldi párharcokkal indul a harmadosztályú bajnokság

Elkészítették a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának menetrendjét, a csütörtök délutáni sorsolást követően kiderült, hogy a nyitófordulóban két székelyföldi párharcot is rendeznek.

Kedvezőbb helyzetben a háromszékiek: nem bánják a 3. Liga csoportbeosztását

Nem bánkódnak a 3. Liga csoportbeosztása miatt a Kovászna és a Sepsi OSK II. háza táján. Az újonc számára a rövidebb kiszállások jelenthetnek előnyt, míg a háromszékiek farmcsapatánál továbbra is a fiatal játékosok fejlesztése élvez elsőbbséget.

Hosszú kiszállások, szoros bajnokság – így fogadták csoportjukat a 3. Ligában a székelyföldi csapatvezetők

Nem mindenhol örültek a labdarúgó 3. Liga csoportbeosztásának, abban viszont egyetértenek a székelyföldi együttesek, hogy kiegyensúlyozott idény következhet. A Székely Sport az érintett klubokat kérdezte arról, hogyan vélekednek a mezőnyről.

Elkészült a 3. Liga csoportbeosztása, külön csoportba kerültek a Kovászna megyei együttesek

Alig két héttel a pontvadászat kezdete előtt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elkészítette a 3. Liga csoportbeosztását. A székelyföldi csapatokat az első két csoportba sorolták, meglepetésre idén először szétválasztották a Kovászna megyei együtteseket.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Új korszak a Sepsi OSK II-nél, fiatalos hévvel épül a jövő csapata

A nyári játékosmozgás következtében új alapokra helyezik a Sepsi OSK másodcsapatának jövőjét. Nagy Sándor kezei között egy lendületes, ambiciózus keret formálódik, amelyben a saját nevelésű tehetségek is egyre nagyobb szerepet kapnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!