Suciu Valentint tavaly augusztusban nevezték ki a második 3. Ligás szezonját kezdő Șoimii Gura Humorului vezetőedzőjévé, a 45 éves tréner irányítása alatt a bukovinai együttes kiválóan menetelt az alapszakaszban, egy fordulót leszámítva végig vezette csoportját, 22 forduló alatt 53 pontot összesített (17 győzelem–2 döntetlen–3 vereség). A felsőházi rájátszást a 2. helyen kezdte a csapat, 2 pont hátrányban a másik ágról érkező Sporting Liești-tel szemben. A Sólymok a második forduló után már átvették a vezetést, amit egészen az 4. játéknapig meg is tartottak, ekkor a kézdivásárhelyi döntetlennel lecsúsztak a második helyre. Ez volt Suciu utolsó mérkőzése a Suceava megyeiek kispadján.
A Sepsi OSK-t a 4. Ligából az élvonalig, míg az FK Csíkszeredát a 3. Ligából a másodosztályba vezető tréner a Székely Sportnak mentalitásbeli különbségekkel és a vezetőséggel való feszült viszonnyal indokolta a közös megegyezéssel történő szerződésbontást.
„Az igazság az, hogy már a télen is felmerült bennem a távozás gondolata, de a fiúk és a hozzám közelállók meggyőztek, hogy maradjak. Maradtam, mert bíztam abban, hogy lehetséges kiharcolni a feljutást, és mentalitásban is történnek majd változások.
– fejtette ki érdeklődésünkre.
A szakember szerint volt csapatának még mindig van esélye a feljutásra, hiszen a második helyről is feljebb lehet lépni, ez attól függ, hogy a hátralevő négy fordulóban, hogyan teljesítenek.
„Lehet, hogy a játékosoknak kellett egy ilyen hidegzuhany, ugyanakkor úgy vélem, most leginkább nyugalomra van szükségük, hogy megfelelően tudjanak készülni és tudásuknak megfelelően tudjanak teljesíteni, de ebből kevés van” – vélekedett.
Suciu elmondta, jóval a kézdivásárhelyi döntetlen előtt érezhető volt a feszültség a csapaton belül, így nem érte váratlanul a döntés, számított erre, ugyanakkor a játékosoktól nem volt alkalma személyesen elköszönni, csak telefonon.
A legnagyobb tisztelettel beszél egykori játékosairól, akik, mint mondta „tették a dolgukat, próbálták a lehető legtöbbet kihozni abból, amit a körülmények engedtek”.
A szóban forgó KSE elleni mérkőzést nehezen élte meg, és nem találja az okokat arra vonatkozóan, hogy 2–0-s vezetésnél, emberelőnyben, egy kihagyott tizenegyest követően a végén akár ki is kaphattak volna. „Gratulálok a kézdi fiúknak, megérdemelték az egy pontot, sokat harcoltak, sokkal agresszívebbek voltak, mint mi. A labdabirtoklásunk megvolt, de sajnos nem voltunk elég veszélyesek. Két ellentétes félidőt játszottunk, a másodikra mentálisan összeestünk” – fűzte hozzá.
Ha mégis indokot kéne találni, úgy véli, a téli szünetben keretben történt változás nem feltétlenül tett jót a csapategységnek. „Jött 9 játékos, akik időhiány vagy egyebek miatt nem tudtak beilleszkedni a csapatba, a régebb ottlevők önbizalma is csökkent, és az elvárt eredmények hiánya negatívan befolyásolta a csapatszellemet”.
Hasznos tapasztalatnak tartja az itt eltöltött időszakot, ugyanakkor sajnálja, hogy nem sikerült többet elérnie a csapattal. Egyelőre a pihenésre és családjára koncentrál, aztán majd meglátja, milyen új kihívások várnak rá.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!