Hirdetés

Storck elégedett volt a védekezéssel, társa kevesellte a hosszabbítás perceit

Mosolygós volt a Sepsi OSK edzője
Fotó: Pinti Attila

Öt bajnoki meccset követően nyert újból, a 2024-es évben másodszor a Sepsi OSK. A háromszékiek edzője hasonló folytatásban reménykedik.

„Az első félidőben nagyon jól játszottunk, irányítottuk a meccset. Aztán kicsit visszavettük, de az ellenfél is jobban focizott.

Nagyon jól védekeztünk, kapusunk kivédte a büntetőt.

Meccsről-meccsre kell haladnunk, előbb meg kell nyernünk a Voluntari elleni hazai mérkőzést. Nem mi vagyunk az egyetlen csapat, amely a felsőházért küzd. Újabb győzelmeket kell szereznünk.

Hirdetés

Holnap egyéni edzéseket tartunk a játékosokkal. Koncentrálnunk kell a hazai találkozóra, amit képesek vagyunk megnyerni, ha úgy játszunk, mint a többi hazai párharcon” – nyilatkozta Bernd Storck, a Sepsi OSK edzője az FC Botoșani elleni 2–1-re megnyert bajnoki mérkőzés lefújását követően.

Kapcsolódó

A hazaiak szakembere szerint két, egymástól eltérő félidőt játszottak: „Az elsőben nem volt ritmusunk, nem volt jó a hozzáállásunk. Minden párharcot elvesztettünk, nem voltunk agresszívek.

Az egyik segédem az óráján lemérte, hogy pontosan nyolc percet állt a játék, amikor vizsgálták a leshelyzetet a gólunknál. Plusz, a második félidőben voltak cserék mindkét csapat részéről, plusz egy sárga lap a hosszabbításban.

Legalább 15 perc hosszabbításnak kellett volna lennie, hogy finoman fogalmazzak” – fejtette ki Bogdan Andone, az FC Botoșani edzője.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Még öt forduló, nyolc csapat harcol a három felsőházi helyért

Mindössze öt játéknap maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából. Idegfeszítő hajrá körvonalazódik, nyolc csapat versenyez három felsőházi helyért. A különbségek minimálisak, mindenki számolgat.

Temeti a sportsajtó a Metaloglobust az FK Csíkszeredától elszenvedett csapás után

Nem generált túl nagy sajtóvisszhangot a labdarúgó Szuperliga két újoncának összecsapása, amelynek során az FK Csíkszereda legyőzte a sereghajtó Metaloglobust, és második idegenbeli győzelme után a 13. helyre ugrott a tabellán.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Megelőzte az FK is őket, edzőt váltott az élvonalbeli együttes

A legutóbbi vereséget követően az Unirea Slobozia megvált az edzőpárostól, nagyon gyorsan megtalálta az új trénert labdarúgó Szuperligában szereplő klub vezetése.

Kleinheisler László aláírt, az FK Csíkszereda játékosa lett

Az FK Csíkszereda hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződtette a szabadon igazolható, 53-szoros magyar válogatott középpályást, Kleinheisler Lászlót.

Csütörtökön indul a jegyértékesítés az FK Csíkszereda soron következő hazai bajnokijára

Szombaton hazai pályán lép pályára az FK Csíkszereda az Aradi UTA ellen a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. A klub nyilvánosságra hozta a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket és nyitvatartási időpontokat.

Folytatta győzelmi sorozatát a CFR, egy lépésre a felsőháztól (videóval)

Kulcsfontosságú idegenbeli győzelmet aratott a Kolozsvári CFR az Aradi UTA otthonában: a kincses városiak zsinórban hatodik bajnokijukat nyerték meg, és már csak egy pontra vannak a felsőházi rájátszást érő helyektől.

Ilyés Róbert: szenvedtünk, de egységesek voltunk

Idegenben nyerte meg a Bukaresti Metaloglobus elleni kiesési rangadót az FK Csíkszereda, az értékes sikerrel előre is lépett a tabellán. A mérkőzést követően Ilyés Róbert ugyan nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!