Hirdetés

Kettőt bevágott a Sepsi OSK, mégis remegett a sereghajtó ellen

Minden jó, ha jó a vége
Fotó: Pinti Attila

Két nagyobb helyzetét gólra váltotta az első félidőben a piros-fehér együttes. Az előny tudatában visszavonulót fújtak, erre majdnem ráfáztak. Az ellenfél kihagyott egy büntetőt, emberelőnybe került.

2024. február 29., 18:39

Csütörtökön délután a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának huszonnyolcadik játéknapján a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában vendégszerepelt. Mindkét együttes számára nagyon fontos volt a győzelem megkaparintása, a háromszékiek az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak, hogy elérjék a felsőházi rájátszást, míg a sereghajtónak minden egyes pont kell, hogy az alsóházban elkerülhesse a kiesést.

Hirdetés

Ennek megfelelően nem esett egymásnak a két fél, igaz a 6. percben Mitrovot ugratták ki, aki Moldovannal szemben nem hibázott, a gól nem került fel az eredményjelzőre, miután a hazaiak játékosa leshelyzetből indult.

A Sepsi OSK fokozatosan lendült játékba, próbálta ráerőltetni akaratát ellenfelére. Kisebb helyzeteket összehoztak, hogy aztán a 24. percben Matei mesterien tekerje középre, pontosan helyezte Păun fejére a játékszert, aki hétről bebólintotta (0–1).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A találat még jobban meghozta a háromszékiek kedvét, a 32. percben megduplázták előnyüket, Ștefănescu tizenhatról telibe találta a felső kapufát, a kipattanót Kallaku rálőtte, a játékszer mellé ment volna, csakhogy hátulról jó ütemben érkezett Debeljuh, aki a kapus mellett belőtte (0–2).

Pragmatikus volt a Sepsi OSK, mindkét nagyobb gólszerzési lehetőségét értékesítette az első felvonásban, így megérdemelten vezetett, miután Moldovannak még csak védenivalója sem volt.

A pihenőt követően kettős cserével próbálta felrázni együttesét a hazaiak trénere, tanítványai erőteljeseben is vágtak neki ennek a játékrésznek. Az 52. percben Florescu lövése épp elkerülte a kaput. Aztán Mouaddib fejelt mellé közelről.

A 63. percben Dumitrescu és Lopez fogta egymást, utóbbi elesett a tizenhatoson belül, a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A VAR-rendszer sem avatkozott be. Florescu a bal alsóba helyezte, Moldovan odaért, megfogta.

A Botoșani ment továbbra is előre, csakhogy a szerencse is elpártolt tőlük, Miron fejese ment mellé.

A 78. percben aztán csak megtalálták a szépítéshez vezető utat, egy szabadrúgást íveltek be, Lopez szépen pöccintette el az ötös sarkáról a kapus mellett a hosszú alsóba (1–2).

A végjátékban, valamint a nyolcperces hosszabbításban is csak a hazaiak voltak játékban, szaladtak az egyenlítésért. Az utolsó perceket a Sepsi OSK emberhátrányban töltötte, Dumitrescu kapta meg a második sárga lapos figyelmeztetését, így kiállították.

Végül 11 percnél is több volt a hosszabbítás, de meglett a Sepsi OSK-diadal. Hetedik a rangsorban, tapad az előtte álló Kolozsvári U-ra, egyetlen pont a különbség közöttük. Tehát, még meglehet a felsőházi rájátszás a sepsiszentgyörgyieknek.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 28. forduló:

FC Botoșani–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–2 (0–2).
Városi Stadion, vezette: Antonie A. (Bukarest).
Gólszerzők: Enzo Lopez (78.), illetve Nicolae Păun (25.), Gabriel Debeljuh (32.).
Kiállítva: Andres Dumitrescu (90+7.).
Botoșani: Kukic – Benzar, Sadiku (Mouaddib, 46.), Miron, Celea – David, Dican (Lopez, 46.), Filip – Florescu (Șeroni, 76.), Margiotta, Mitrov (Ofosu. 76.). Edző: Bogdan Andone.
Sepsi: Moldovan – Oteliță, Ninaj, Ciobotariu, Dumitrescu – Păun – Varga K. (Kecskés, 70.), Matei (Safranko, 90+4.), Ștefănescu (Ștefan, 90+4.), Kallaku (Aganovic, 66.) – Debeljuh. Edző: Bernd Storck.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 28. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
28
18
7
3
52-24
61
2
Bukaresti Rapid Rapid
28
14
9
5
50-31
51
3
Kolozsvári CFR CFR
28
14
7
7
52-28
49
4
Universitatea Craiova U Craiova
28
12
9
7
44-36
45
5
Konstancai Farul Farul
28
11
8
9
36-37
41
6
Kolozsvári U Kolozsvári U
28
9
11
8
34-38
38
7
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
28
10
7
11
37-33
37
8
FC Hermannstadt Hermannstadt
28
8
13
7
32-29
37
9
Aradi UTA UTA
28
9
10
9
33-40
37
10
Petrolul Ploiești Petrolul
28
7
14
7
28-29
35
11
Galaci Oțelul Oțelul
28
6
15
7
29-31
33
12
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
28
9
4
15
40-45
31
13
Jászvásári Poli Jászvásár
28
7
10
11
32-43
31
14
FC Voluntari Voluntari
28
6
9
13
31-45
27
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
28
7
4
17
21-41
25
16
FC Botoșani Botoșani
28
3
11
14
30-51
20
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Keserű szájízzel távozott a Rapid stadionjából az FK Csíkszereda

Kétgólos vereséggel zárta a Bukaresti Rapid elleni péntek esti idegenbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. A piros-feketéknek több nagy gólszerzési lehetőségük volt, Valentin Suciu vezetőedző és Eduard Pap szerint legalább a döntetlenre rászolgáltak volna.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!