A sepsiszentgyörgyi csapat nagyon sok gólhelyzetet kialakított ezen a találkozón, de ezek legnagyobb részét nem tudták értékesíteni. Az egyetlen és egyben győztes találatot a 89. percben Nicolae Păun szerezte.
Liviu Ciobotariu, a Sepsi OSK vezetőedzője a mérkőzés után a klub közösségi oldalának nyilatkozva kiemelte,
védekezésben szervezettek és stabilak voltak mindkét félidőben, mindegyik játékos odatette magát, a gyenge helyzetkihasználás ellenére elégedett volt a fiúkkal.
„Sikeres felkészítő volt, de még van dolgunk, szűk két hetünk maradt hátra az első hivatalos meccsig. Biztos vagyok abban, hogy addig fejlődik a játékunk és jobban teljesítünk a Szuperkupa-mérkőzésen” – összegzett a szakvezető.
A Sepsi OSK a múlt héten a magyar bajnok Ferencvárossal játszott barátságos meccset Ausztriában, amelyen 1–0-s vereséget szenvedett. A székelyföldi gárda harmadik, utolsó edzőmérkőzésén csütörtökön a bolgár FK CSZKA 1948 Szófia csapatával találkozik.
A 2023–2024-es szezon július 8-án, szombaton kezdődik a Román Kupa címvédője számára, amikor Ploiești-en a Szuperligában győztes Konstancai Farullal csap össze a Szuperkupáért.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!