
Kissé megilletődve kezdte a mérkőzést a marosvásárhelyi csapat, ezt pedig ki is használták a vendégek és előnybe kerültek. Az első félidő közepétől viszont a házigazdának sikerült az ellenfélre erőltetnie a játékát, és Gliga góljával kiegyenlítettek. A szünetig pedig két nagy helyzetük is volt, de nem tudtak betalálni.

Alig kezdődött el a második játékrész, az első beadásból újabb gólt kaptak a vásárhelyiek, így ismét hátrányban voltak. Ezután folyamatosan hajszolták az egyenlítést, és Greu révén másodszor is visszahozták döntetlenre az állást. A végéig több nagy lehetőséget is kihagytak a hazaiak, majd belőtték ugyan a harmadik góljukat, ám ezt les miatt érvénytelenítették.

„Sajnálom a fiúkat, mert győzelem esetén nagy esélyünk lett volna, hogy bejussunk az első négy közé, és nem tudtunk élni vele. Az ellenfél sok gondot nem okozott nekünk, három lehetősége volt és két gólt szerzett. Nekünk viszont a találatok mellett öt-hat nagy helyzetünk volt, de nem voltunk hatékonyabbak támadásban” – értékelt a mérkőzést követően Flavius Sabău, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője.

Ezzel a döntetlennel az ötödik helyezett marosvásárhelyi csapatnak még mindig maradt esélye bejutni a felsőházi rájátszásba, azonban ahhoz, hogy ez sikerüljön, az alapszakasz utolsó két mérkőzésén győzelemre van szüksége az éllovas Besztercei Gloria otthonában és az utolsó előtti Alsógáldi Industria ellen.

A pénteki játéknapon pályára lépett másik Maros megyei együttes, a nyolcadik helyen álló Szászrégeni Avântul ugyancsak otthon 1–1-es döntetlent játszott a felsőházért versenyben lévő, negyedik Gyulafehérvári CSU ellen.
| 2024. 03. 08. 15:00 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 1-1 |
| 2024. 03. 08. 15:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 2-2 |
| 2024. 03. 08. 15:00 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | Alsógáldi Industria Alsógáld | 4-1 |
| 2024. 03. 09. 15:00 | Medgyesi SK Medgyes | Besztercei Gloria Beszterce | 1-1 |
| 2024. 03. 09. 15:00 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Besztercei Gloria Beszterce | 16 | 11 | 4 | 1 | 35-12 | 37 |
2 | Medgyesi SK Medgyes | 16 | 9 | 4 | 3 | 18-9 | 31 |
3 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 16 | 8 | 3 | 5 | 28-16 | 27 |
4 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 16 | 7 | 4 | 5 | 26-15 | 25 |
5 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 16 | 7 | 4 | 5 | 25-23 | 25 |
6 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 16 | 7 | 3 | 6 | 30-25 | 24 |
7 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 16 | 7 | 2 | 7 | 24-30 | 23 |
8 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 16 | 2 | 6 | 8 | 17-25 | 12 |
9 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 16 | 1 | 6 | 9 | 19-42 | 9 |
10 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 16 | 1 | 4 | 11 | 9-34 | 7 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!