Hirdetés

Sokat tettek érte, véghez vitték a bravúrt a nyárádtőiek

Megszerezte az első győzelmét a 2. Ligában az újonc Maros megyei csapat. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

2024. szeptember 28., 13:12

Nagy skalpot gyűjtött be a labdarúgó 2. Ligában újonc nyárádtői csapat, amely idegenben győzte le a tavaly még az élvonalban szerepelt és a feljutásra egyik esélyes FC Voluntari-t, ezzel megszerezte első sikerét a bajnokságban.

2024. szeptember 28., 13:12

A 8. forduló szombat délelőtti mérkőzésének elején többet kezdeményeztek az Ilfov megyeiek és negyedórát követően meg is szerezték a vezetést, egy szögletet követően Crișan egy az egyben megverte a védőjét és estében a hálóba lőtt.

Nagyon hamar reagáltak a bekapott gólra a Maros megyeiek, bal oldali beadásnál nem tudott felszabadítani a hazaiak hátvédje, a labda Zukanovic elé került, a szerb támadó pedig köszönte szépen és a kapuba gurított.

Hirdetés

Az egyenlítő találat nagyon jót tett a Nyárádtő játékának,

ezután ugyanis ők irányítottak, de csak távoli lövésekig jutott, ezek veszélytelenek voltak. A szünet előtt mégis megvolt a lehetőségük a fordításra, Zukanovicot nagyszerűen ugratták ki, azonban ziccerben mellé lőtt.

Térfélcsere után is maradtak támadásban a nyárádtőiek, akik újra betalálhattak volna, előbb Șerban előtt adódott remek helyzet, de ő sem találta el a kaput, majd egy szabadrúgásnál Coza közelről mellé bólintott.

Aztán a 70. percben abszolút megérdemelten előnybe került az újonc,

gyorsan elvégzett bedobásnál a csereként beállt Paul Bogdan rúgta be középre a labdát, ahol a legjobb ütemben érkezett Bîrnoi és védhetetlenül lőtte ki az alsó sarkot.

Kevéssel ezután Zukanovic akár is el dönthette volna a három pont sorsát, de nem volt eléggé pontos a befejezése. A végjátékban hajszolta az egyenlítést és több kisebb lehetősége is volt a Voluntari-nak, ám a vendégek kihúzták kapott gól nélkül. Ráadásul, a hosszabbításban egy kiváló beadást követően Cruceru lapos lövéssel talált be, ezzel bebiztosították a bravúros győzelmet, és véget vetettek a nyeretlenségi sorozatnak.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 8. forduló:

FC Voluntari–Nyárádtői Unirea 1–3 (1–1).

Gólszerzők: Crișan (17.), illetve Zukanovic (26.), Bîrnoi (70.), Cruceru (90+2.).
Voluntari: Maxim – Gîț, Armaș, Crișan, Șuteu, Merloi, Andrei, Pandele, Toma – Carnat, Nemec. Cserék: Chirilă – Alexe, Andreș, Lambrinoc, Schieb, Panos, Fantis, Călin, Cocian. Vezetőedző: Claudiu Niculescu.
Nyárádtő: Geantă – Chinteș, Popa, Ndiesse, Savin – Tiihonen, Cruceru, Bîrnoi, Șerban, Barstan – Zukanovic. Cserék: Ganea – Vînău, Blidărean, Astafei, Ioniță, Ciubotaru, Bogdan, Coza, Haiduc. Vezetőedző: Eusebiu Tudor.

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 8. forduló

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Magyari Szilárd a felsőházi rájátszásba jutna a Slatinával

Nyolc forduló után veretlenül vezeti a román labdarúgó 2. Ligát a CSM Slatina. Az együttes farkaslaki származású támadója, Magyari Szilárd szerint nem véletlen a remek menetelésük, céljuk pedig bejutni a felsőházi rájátszásba.

Bejelentették, Ilyés Róbert a Szatmárnémeti Olimpia VSK új vezetőedzője

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, Ilyés Róbert megegyezett a labdarúgó másodosztályban szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK-val és kinevezték az együttes új vezetőedzőjének.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Edző nélkül a Szatmárnémeti VSK, Ilyés Róbert lehet a befutó

Nyolc forduló után továbbra is nyeretlen a labdarúgó 2. Ligában a Szatmárnémeti VSK. Az utóbbi vereséget követően megvált vezetőedzőjétől, Alexandru Pelicitől.

Kétgólos hátrányból állt fel, legyűrte a sereghajtót a Marosvásárhelyi ASA (videóval)

Egészen elképesztő meccset játszott hazai pályán a Marosvásárhelyi ASA, amely kétgólos hátrányból állt fel, a második félidőben négyszer betalálva 4–3-ra múlta felül a Bukaresti Dinamo SK-t.

Brazil középpályással erősített a Marosvásárhelyi ASA

Új labdarúgó érkezését jelentette be a Marosvásárhelyi ASA: a 32 éves brazil középpályás, Jair Tavares a másodosztályú együttesben folytatja pályafutását.

Fordulatos meccseken nyert az élen álló két csapat a 2. Ligában

Az első és a második helyezett is megdolgozott a három pontért a labdarúgó 2. Liga 8. fordulójának szombati játéknapján, így továbbra is a CSM Slatina vezeti a bajnokságot a Temesvári Poli előtt.

Villanyfényes meccsen fogadja a Dinamo SK-t a Marosvásárhelyi ASA

Közzétették a labdarúgó 2. Liga következő, 8. fordulójának menetrendjét: a Marosvásárhelyi ASA a zárómérkőzésen lép pályára a Bukaresti Dinamo SK ellen.

Nagy kapushiba is kellett a Chindia sikeréhez (videóval)

A Chindia Târgoviște magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott vasárnap a Sellenberk ellen a labdarúgó 2. Liga 7. fordulójában. A Metalul Buzău megverte a Sloboziát és felzárkózott a középmezőnybe.

Csak rövid ideig vezetett, döntetlennel távozott a Marosvásárhelyi ASA

A vezetést ugyan megszerezte a CS Afumați vendégeként a Marosvásárhelyi ASA, de az előnyt nem tudta megőrizni, ráadásul az egyenlítésért kellett küzdenie a labdarúgó 2. Liga hetedik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!