Az alapszakasz odavágójának hétfő esti utolsó játéknapján az első félidőben kétgólos hátrányba került a székelyföldi csapat, amely a szünet előtt sem tudott javítani, ráadásul még kapott egyet, így végül 3–0-ra maradt alul.
A lefújás után az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelt a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak, és nem kímélte a játékosokat.
„Sajnos azt kell mondanom, hogy talán ez volt a leggyengébb teljesítményünk a bajnokság kezdete óta. Szinte nem is léteztünk a pályán, és alig nyertünk párharcot. Felsorolhatnék több problémát is, de úgy gondolom, el kell ismernünk az ellenfél érdemeit.
– fogalmazott llyés Róbert.
A csíkiak trénere szerint lehet, hogy keményen hangzik, de az az igazság, hogy ezen a meccsen siralmasak voltak.
„Hiányzott belőlünk az a szükséges agresszivitás, amivel megnyerhettük volna a párharcokat.
Vannak pillanatok, amikor az ellenfél kifog egy fantasztikus estét. Nekik megvolt a kellő hozzáállásuk, gyorsan és pontosan kombináltak, mi pedig képtelenek voltunk reagálni. Az eredmény csalóka, nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, ez biztos!” – jegyezte meg llyés Róbert.
A székelyföldi együttes számára újabb kiszállás következik, még erősebb ellenféllel szemben, a visszavágó-sorozat első fordulójában szombaton 17 óra 30 perctől a Bukaresti Dinamo otthonában játszanak.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!