Hirdetés

Simán győzött a Sepsi OSK II., pontot rabolt a KSE

Mindhárom pontot otthon tartotta a Sepsi OSK tartalékcsapata
Fotó: Sepsi OSK/Facebook

2021. október 08., 19:10

Mindkét háromszéki együttes pályára lépett pénteken a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában. A Sepsi OSK II. magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a CS Blejoi ellen, míg a Kézdivásárhelyi SE egy ponttal távozott Nagyszebenből.

2021. október 08., 19:10

A sepsiszentgyörgyi városi stadionban lejátszott mérkőzésen nem kellett sokáig várni a piros-fehérek első lehetőségeire, mindjárt a kezdést jelző sípszó után Becze puskázott el egy helyzetet, majd Dragomir kínálta meg a vendégek hálóőrét, aki védte az OSK középpályásának kapura tartó lövést.

Hirdetés

A 13. percben viszont váratlanul a Prahova megyei csapat szerzett vezetést, egy ellentámadás nyomán Lambru ívelt középre, Munteanu pedig a bal sarokba bólintotta a labdát (0–1).

A vendégek öröme azonban mindössze hét percig tartott, ekkor Tamás lódult meg a baloldalon, és a jó ütemben érkező Păun elé passzolt, aki kilőtte a hosszú sarkot (1–1).

Az első félidő utolsó része a vendégekről szólt, előbb Lambru lövését David a gólvonalról vágta ki, majd Enache fejesét védte Gedő, így maradt a döntetlen állás.

Szünet után ismét a Blejoi állt közel a gólszerzéshez, de Gedő ezúttal is menteni tudott, Lambru erőteljes lövését a felső lécre tolta.

Ezt követően viszont a háromszékiek átvették a játék irányítását, és az 50. percben Tamás Nándor lépett ki a védők közül, a szembefutó kapus mellett pedig mesterien csavart a hosszú sarokba (2–1).

A folytatásban többnyire a középpályán folyt a küzdelem egészen a 78. percig, amikor Nistor vette célba Gheorghe kapuját, a hálóba tartó labdát azonban Ghinea kézzel ütötte ki, amiért tizenegyes és kiállítás járt. A büntető elvégzésére Damașcan vállalkozott, akinek sóhajgyenge lövését hárította a vendégek kapusa.

Hat perccel később viszont már zörgött a háló, előbb Damașcan hagyott ki egy ajtó-ablak helyzetet, azonban a szemfüles Tamás a tizenhatoson belül visszaszerezte a labdát, és a kapust is kicselezve megszerezte csapata harmadik találatát (3–1).

De a hosszabbítás perceire is maradt még egy gól, Tamás után Păun is duplázni tudott, beállítva a 4–1-es végeredményt.

Újabb győzelmével a Sepsi OSK II. továbbra is vezeti a 3. Liga 5. csoportjának rangsorát, a következő fordulóban pedig Andrási Alexandru tanítványai ismét hazai környezetben lépnek pályára, az FC Hermannstadt II. együttese látogat Sepsiszentgyörgyre.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 7. forduló:
Sepsi OSK II.–CS Blejoi 4–1 (1–1)
Gólszerzők: Păun (72., 90+1.), Tamás (50., 84.), illetve Munteanu (13.)
Sepsi OSK II.: Gedő, Csiszer (Máthis, 64.), Berde, David, Tusa (Hamciuc, 73.), Păun, Mitrea, Dragomir (Nistor, 73.), Tamás, Becze (Damașcan, 64.), Sánta (Incze, 74.). Edző: Andrási Alexandru.
CS Blejoi: Gheorghe, Catană (Chiși, 80.), Stoica, Nicolae (Cocoș, 86.), Ghinea, Mănescu (Șerban, 65.), Enache, Munteanu, Rudaru (Răileanu, 65.), Badea (Iancu, 65.), Lambru. Edző: Gabriel Răzvan Vlad.
Sárga lap: Păun (59.), illetve Enache (51.), Rudaru (61.)
Piros lap: Ghinea (78.)

A csoport másik pénteken lejátszott mérkőzésén a Kézdivásárhelyi SE Nagyszebenben lépett pályára, ahonnan a kék-fehéreknek sikerült is pontot rabolniuk. Az első félidőben a hazaiak szereztek vezetést, a második játékrészben viszont Tankó Zsolt egyenlíteni tudott, így a felső-háromszékiek nem maradtak üres kézzel, értékes pontot szereztek az FC Hermannstadt II. vendégeiként.

FC Hermannstadt II.–Kézdivásárhelyi SE 1–1 (1–0)
Gólszerzők: Bucuroiu (14.), illetve Tankó (73.)

Labdarúgó 3. Liga, 2021–2022-es szezon, 5-ös csoport, 7. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2021–2022-es szezon, 5-ös csoport

:
:
:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Az OSK II. nyert, Kovászna négygólos vereségbe szaladt bele

Idegenben szerzett értékes három pontot a Sepsi OSK másodcsapata, amely a CSO Teleajenul ellen ért el sima győzelmet, míg a Kovásznai Kárpátok hazai pályán hajtott fejet Breazával szemben a harmadosztályos labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.

Csak a szépítésre futotta, elmaradt a gyergyói pontszerzés idegenben

A Gyergyószentmiklósi VSK 4–1-es vereséget szenvedett a CSM Adjud 1946 otthonában a labdarúgó 3. Liga nyolcadik fordulójában. A hazaiak már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a gyergyóiaknak pedig csak a szépítésre futotta.

Imponáló hazai győzelmével már a negyedik helyen a Kézdivásárhelyi SE

Magabiztos győzelemmel örvendeztette meg hazai közönségét a Kézdivásárhelyi SE, amely három góllal bizonyult jobbnak a Bákói Aerostarnál a labdarúgó 3. Liga 8. játéknapján.

Nem tört meg a hátránytól, elhozta a pontokat a Székelyudvarhelyi FC

Fordulatos mérkőzésen győzött idegenben a Székelyudvarhelyi FC: a 3. Liga 8. fordulójában, szombaton délután hátrányból fordítva 4–2-re múlta felül a Viitorul Onești csapatát.

Öngól után elkerülte a vereséget a Gyergyószentmiklósi VSK

Döntetlennel ért véget a Gyergyószentmiklósi VSK és a FC Bákó II. szombati összecsapása. A mérkőzés első felében kiegyenlített játék zajlott, a fordulás után azonban felgyorsultak az események, a számos helyzetből 1-1 gól esett.

Tovább hajszolja első győzelmét a Kovásznai Kárpátok

A Kovásznai Kárpátok számára továbbra is hiányzik a kezdő löketet jelentő első siker, ami a győztes útra terelné a gyengélkedő csapatot. A zöld-fehérek két góllal maradtak alul a CSO Băicoi-jal szemben a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában.

A KSE behúzta az SZFC elleni székely rangadót, az OSK II. sorozatban harmadszor kapott ki

A Kézdivásárhelyi SE idegenben nyerte a Székelyudvarhelyi FC elleni székelyföldi rangadót, míg a Sepsi OSK II. zsinórban a harmadik meccsét veszítette el a labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján.

Kipipálta a kötelezőt a Kézdivásárhelyi SE, elvérzett idegenben a Sepsi OSK II.

Sima győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit a Kézdivásárhelyi SE a Sinkovits Stadionban, míg a Sepsi OSK II. idegenben hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 6. játéknapján.

Az erőltetett menet kifárasztotta az SZFC-t, döntetlent játszott a sereghajtónál

Egy héten belül harmadik meccsét játszotta a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, a 6. forduló szombati játéknapján a sereghajtó CSM Pașcani otthonában 1–1-es döntetlenre végzett.

Elmaradt a gyergyói válasz, kétgólos vereség Jászvásáron

A még veretlen Jászvásári USV-CSM otthonában szenvedett 2–0-s vereséget szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga hatodik fordulójában. A gyergyóiak az első félidő végén, majd a második játékrész elején kaptak gólt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!