
Jobban kezdett az FK, a 3. percben szabadrúgáshoz jutott, Györgyi pedig mesterien tekert mintegy húsz méterről Sebestyén hálójába (az SZFC másik két hálóőre, Rareș Pop és Filip Ricardo sérülés miatt nem volt nevezve).
A folytatásban is főleg a csíkiak kezdeményeztek többet, és Eder Gonzales duplájával gyakorlatilag eldöntötték a három pont sorsát: előbb egy kipattanót lőtt a hálóba, majd 14 méterről tekert a jobb alsóba,
a 21. percben már 3–0-ra vezetett Csíkszereda.
A szünetig az SZFC kiegyenlítette a játékot, ám nem tudott komolyabb helyzetet kialakítani, akárcsak a vendég együttes sem.
A szünetet követően aktívabban futballozott a házigazda, ám Csifó, Mintaș, Ribarics és Csíki sem tudta legyőzni Horvátot. A vendégek előtt is több nagy lehetőség adódott, Hodgyai, Bajkó és Magyari ziccerben nem találta el Sebestyén kapuját, aki a hajrában nagy vetődéssel védte a csereként beállt Ilyés távoli lövését.

A végeredmény 3–0 lett, a csíkiak pillanatnyilag feljöttek a második helyre, négy pontra csökkentve a hátrányukat a éllovas Bákói Aerostarral szemben, mely ebben a fordulóban szabadnapos. A másik vetélytárs, a Galaci Oțelul szombaton játszik.
Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „A jobbik csapat nyert. Mi nagyon rosszul kezdtünk. A játékosok nem koncentráltak eléggé,
a könnyelműség szerintem abból adódott, hogy az előző fordulóban kiharcoltuk a bennmaradást, így már nem volt akkora nyomás rajtuk.
Az ilyen kimenetelű mérkőzések mindig kellemetlenek. Gratulálok Csíkszeredának, megmutatták, hogy feljutásra érdemes csapatot alkotnak.”
Bálint László György, az FK edzője: „Nagyon fontos három pontot szereztünk, főleg, hogy az előző két meccsen döntetlent játszottunk. A fiúk fáradtak voltak, de mentálisan nagyon felkészültek a mérkőzésre, és nagyon jól is kezdtünk, gyorsan szereztük a gólokat. Jó ellenfél volt az SZFC. Gratulálok Mészáros Alpár edzőnek, mivel nagyon összerakta ezt a csapatot, sok pontot szereztek, és további sikereket kívánok.”
Hétközi forduló következik, az SZFC a 27. játéknapon, kedden 18 órakor Barcarozsnyó vendége lesz, míg az FK Csíkszereda szerdán a CSM Focșani-t fogadja.
Labdarúgó 3. Liga, 26. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda 0–3 (0–3),
gólszerzők: Györgyi (3.), Eder (19., 21.).
SZFC: Sebestyén Attila – Csíki Norbert (Birtalan Alpár, 84.), Székely Ervin, Bogdan Mintaș, Vízi Tamás, Tankó Előd (Ribarics Roland, 78.), Péter Mózes (Bálint Rajmond, 68.), Daniel Chifu, Modra Lehel, Ion Marian Auras, Csifó István (Györgydeák Apor, 53.).
FK: Horvát Adrián – Kilyén Szabolcs, Benkő-Bíró Norbert, Mitra Szilárd (Csürös Attila, 46.), Csiszer Balázs, Fabio de Oliveira, Eder Gonzalez, Györgyi Arthur (Hodgyai László, 57.), Magyari Szilárd (Antal Barna, 73.), Majzik Adrián (Ilyés Róbert, 53.), Bajkó Barna.
További mérkőzések (szombat, 18 óra):
Bucovina Rădăuți–Kézdivásárhelyi KSE
CSM Focșani–Románvásári VSK
Galaci Suporter Club Oțelul–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Szászhermányi FC–Sporting Liești
Galaci Metalosport–CSM Pașcani 0–3 (játék nélkül)
Sănătatea Darabani–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül)
A Bákói Aerostar szabadnapos lesz.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!