Hirdetés

Serie A: faragott hátrányából az Inter

Candreva is betalált a Spal–Inter találkozón
Fotó: inter.it

2020. július 17., 14:38

Két győzelmet összekapcsolva az Inter hat pontra megközelítette a listavezető Juventust a Serie A-ban. A másik milánói csapat időközben beérte a Napolit, míg az AS Roma EL-főtáblája egyre biztosabbnak tűnik.

2020. július 17., 14:38

A topcsapatok közül három is döntetlent játszott az élvonalbeli olasz labdarúgóliga 33., hétközi fordulójában. A címvédő Juventus gólgazdag meccsen remizett az utóbbi időben remek eredményeket elérő Sassuolóval. A sűrűn botladozó Lazio 0–0-ra végzett Udineben, de a Napoli is csak egy pontot szerzett a Bologna vendégeként.

Hirdetés

A csütörtöki zárómeccsen az Inter – amely az előző körben a Torino FC-t győzte le – kiütötte idegenben a Spalt, és visszafoglalta a második helyet.

Antonio Conte legénységének öt fordulóval a vége előtt hat pont a hátránya a Juve mögött, de a torinóiak meccsbeosztása jóval könnyebbnek ígérkezik a hajrában.

Az Atalanta folytatta a tél óta tartó veretlen sorozatát, a bergamóiak nem kegyelmeztek a kiesőjelölt Bresicának, amelyet 6–2 arányban gázoltak el. A Gasperini-csapat harmadikként hét egységre áll az éllovastól.

Az AS Roma harmadik meccsét nyerte meg zsinórban, a Hellas Veronát legyűrő „farkasok” a városi rivális Laziót aligha érhetik már be, de jó eséllyel megtarthatják az Európa Liga-csoportkört jelentő ötödik helyet.

Az AC Milan a Parmát verte hátrányból fordítva, a vörös-feketék ezzel beérték pontszámban a Napolit. A kupagyőztes nápolyiak EL-főtáblás helyet szereztek, s mivel nagy valószínűséggel az első hatban zárnak, a hetedik helyezett az EL második selejtezőkörébe kvalifikál.

Hétvégén Roma–Inter és Juventus–Lazio rangadókat rendeznek az olasz élvonalban.

Serie A, 33. forduló

Spal–Inter Milan 0–4 (0–1)
Gólszerzők: Candreva (37.), Biraghi (5.5.), Sanchez (60.), Gagliardini (73.)

Torino FC–Genoa 3–0 (1–0)
Gólszerzők: Bremer (32.), Lukics (76.), Belotti (90.)

Udinese–SS Lazio 0–0

US Sassuolo–Juventus FC 3–3 (1–2)
Gólszerzők: Djuricic (29), Berardi (51.), Caputo (54.), ill. Danilo (6.), Higuain (12.), Alex Sandro (64.)

AS Roma–Hellas Verona 2–1 (2–0)
Gólszerzők: Veretout (10.), Dzeko (45+4.), ill. Pessina (47.)

Lecce–Fiorentina 1–3 (0–3)
Gólszerzők: Shakhov (88.), ill. Chiesa (6.), Gezzal (38.), Cutrone (40.)

Sampdoria–Cagliari 3–0 (2–0)
Gólszerzők: Gabbiadini (8.), Bonazzoli (40., 53.)

AC Milan–Parma 3–1 (0–1)
Gólszerzők: Kessie (55.), Romagnoli (59.), Calhangolu (77.), ill. Kurtic (44.)

Bologna FC–SSC Napoli 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Barrow (80.), ill. Manolasz (7.)

Atalanta BC–Brescia 6–2 (4–1)
Gólszerzők: Pasalic (2., 55., 58.), De Roon (25.), Malinovszkij (28.), Zapata (30.), ill. Torregrossa (8.), Spalek (83.)

Az élmezőnyben: 1. Juventus 77 pont, 2. Inter 71, 3. Atalanta 70, 4. Lazio 69, 5. AS Roma 57, 6. Napoli 53, 7. AC Milan 53. A teljes tabella: ITT.

A 34. fordulóban:
Július 18., szombat
18.15 Hellas Verona–Atalanta
20.30 Cagliari–Sassuolo
22.45 AC Milan–Bologna
Vasárnap
18.15 Parma–Sampdoria
20.30 Brescia–Spal
20.30 Fiorentina–Torino
20.30 Genoa–Lecce
20.30 Napoli–Udinese
22.45 AS Roma–Inter Milan
Hétfő
22.45 Juventus–Lazio

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

A Real Madriddal játszik barátságos mérkőzést a Ferencváros

A 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros, a barátságos mérkőzést augusztus 8-án 20 órától rendezik a Groupama Arénában.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Visszatért a kupagyőztes edző az FK Csíkszereda női csapatának élére

Átalakult szakmai stábbal és jelentősen megváltozott játékoskerettel kezdte meg a nyári felkészülést az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. A bajnoki ezüstérmes együttest ismét Kollár Péter vezetőedző irányítja.

Példátlan helyzet a 2. Ligában: a mezőny fele nem juthat fel az élvonalba

Soha nem látott helyzet alakult ki a román labdarúgó 2. Ligában: a 22 csapatos mezőnyből 11 együttesnek nincs feljutási joga a Szuperligába. A Román Labdarúgó-szövetség emiatt a versenykiírás módosítását fontolgatja, ám ez egy ideig még várat magára.

Nagyot hajrázott Sepsiszentgyörgyön a Kolozsvári U, a legvégén bukott el az FCSB

A Kolozsvári U kétgólos hátrányból a hajrában harcolta ki a döntetlent, míg az FCSB meglepetésre a hosszabbításban kapott ki csütörtökön este a labdarúgó Konferencia Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

A Ferencváros és a Debrecen nyert, a Paks kikapott a nemzetközi kupaporondon

Három magyar csapat is pályára lépett csütörtök este az Európa-liga és a Konferencia-liga selejtezőjében. A Ferencváros és a Debrecen győzelemmel került előnybe, míg a Paks hazai pályán egygólos vereséget szenvedett.

Gyorsan egyenlített, többre nem futotta az örmények ellen a Kolozsvári CFR-től

A Kolozsvári CFR 1–1-es döntetlent ért el az örmény Alaskert otthonában a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában, így kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót.

Gyergyó–Udvarhely párharc lesz a Román Kupában

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa első fordulójának párosításait. A székelyföldi csapatok közül a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC egymás ellen kezdi a sorozatot.

A legjobb hazai és anyaországi ifjúsági focicsapatok csapnak össze a Burus Csaba Emléktornán

Hat meghatározó magyarországi, romániai és szerbiai ifjúsági focicsapat részvételével rendezik meg pénteken és szombaton a II. Burus Csaba Emléktornát. A kétnapos viadal mérkőzései ingyenesen látogathatók.

Kolozsvári CFR: az elnök lemondott, a labdarúgók jogi lépéseket tettek

Valószínűleg senki nem tudja megállapítani, hogy a Kolozsvári CFR tulajdonosa mikor mond igazat. Az elmúlt években a klubot a román sportsajtó többször a csőd szélén látta: számtalanszor megírták, hogy bajban van, nincs elég pénze.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!