A Sepsi OSK–Jászvásári Poli mérkőzéssel pénteken 18 órától elrajtol a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszása. A bajnoki előtt a moldvai csapatot irányító Mircea Rednic azt nyilatkozta, hogy Sepsiszentgyörgyön egy pont is nagyon jó eredménynek számítana.
„Most egy új bajnokság kezdődik, ahol minden pontnak nagy jelentősége lehet. Nagyszerű lenne győzelemmel debütálni a play-outban, de egy pont is nagyon jó lenne, a végelszámolásnál még segíthet rajtunk. A belga bajnokságban két csapattal, itthon a Dinamóval szerepeltem alsóházi küzdelmekben, tudom, mennyire fontos minden pont” – idézi az Agerpres hírügynökség a vajdahunyadi edzőt.
A számos labdarúgóklubnál megfordult 57 éves tréner hozzátette, játékosaitól az eddigieknél komolyabb hozzáállást vár, hiszen rendeződtek a fizetésproblémák, a labdarúgók a mérkőzés kezdetéig megkapják az elmaradt béreiket.
Rednic az elmúlt év végén a 11. helyről vette át Mihai Tejától a Jászvásári Poli irányítását, de egyelőre nem tudta kirángatni a gödörből a fehér-kékeket, akik mind a négy idei tétmeccsükön vereséget szenvedtek, és végül a 12. pozícióban zárták az alapszakaszt.
A statisztikák alapján kijelenthető, hogy a Sepsi OSK kedvenc ellenfelét fogadja:
eddig hat alkalommal mérkőzött meg egymással a két csapat, a mérleg négy sepsiszentgyörgyi győzelem és két döntetlen.
Ebben a szezonban előbb 1–1-es végeredmény született Jászvásáron, majd hazai pályán a Sepsi OSK nyert 1–0-ra. Utóbbi találkozón már Rednic ült a Jászvásári Poli kispadján.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 1. forduló
| 2020. 02. 28., 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | Jászvásári Poli | 1–1 |
| 2020. 02. 28., 20:30 | Bukaresti Dinamo | Academica Clinceni | 0–1 |
| 2020. 02. 29., 17:30 | FC Viitorul | FC Voluntari | 0–0 |
| 2020. 03. 02., 18:00 | Nagyszebeni Hermannstadt | Chindia Târgoviște | 1–0 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FC Viitorul | 14 | 6 | 5 | 3 | 25–17 | 43 |
| 2. | Nagyszebeni Hermannstadt | 12 | 6 | 4 | 2 | 18–14 | 35 |
| 3. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 13 | 4 | 5 | 4 | 19–17 | 34 |
| 4. | Academica Clinceni | 14 | 7 | 0 | 7 | 14–21 | 32 |
| 5. | FC Voluntari | 14 | 6 | 3 | 5 | 16–12 | 31 |
| 6. | Jászvásári Poli | 14 | 5 | 4 | 5 | 17–17 | 30 |
| 7. | Bukaresti Dinamo | 9 | 2 | 2 | 5 | 8–11 | 25 |
| 8. | Chindia Târgoviște | 12 | 3 | 1 | 8 | 9–17 | 23 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!