HIRDETÉS

Sepsi OSK: mindent betartottak, amit ez edzéseken gyakoroltak, ez volt a siker titka

Nicolae Păun góljával szerzett vezetést Szófiában a Sepsi OSK
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Történelmi eredménynek is mondható a Sepsi OSK győzelme a bolgár rekordbajnok CSZKA Szófia otthonában. A sepsiszentgyörgyiek kétgólos előnyt szereztek, de tudatában vannak annak, hogy még nincs lefutva a párharc.

Habár végig a bolgár csapat játszott mezőnyfölényben a labdarúgó Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének csütörtöki első mérkőzésén, mégis a székelyföldi gárda volt veszélyesebb támadásban. Az első félidőben a Sepsi OSK játékosai még kihagyták a helyzeteiket, de aztán a másodikban kihasználva a házigazdák védelmi és kapushibáit, kétszer is betaláltak, és rendkívül értékes győzelmet arattak.

Kapcsolódó

HIRDETÉS

A Sepsi OSK csapatkapitánya, Niczuly Roland egyenesen történelmi eredménynek nevezte a 2–0-s szófiai győzelmet, hiszen ezt Bulgária legnagyobb csapatának pályáján érték el.

Tökéletes meccs volt számunkra, taktikailag jól álltunk a pályán, betartottunk mindent, amit az edzéseken gyakoroltunk, és szerintem ez volt a siker kulcsa”

– mutatott rá a háromszéki kapus.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Azzal viszont tisztában van, hogy nem szabad hátradőlniük, hiszen még hátra van a jövő heti hazai visszavágó. Niczuly Roland megjegyezte, ha

ugyanúgy játszanak, mint idegenben, nem okozhatnak nekik gondot a bolgárok, így nem látja, hogyan tudnák megfordítani az eredményt.

Hasonló véleményen van a több veszélyes támadást vezető Marius Ștefănescu, akinek meglátása szerint a visszavágó másfajta mérkőzés lesz ugyan, de nem tudja, hogy a CSZKA-nak van bármi a tarsolyában, amivel meglephetik őket. „Eléggé jó meccset játszottunk, volt néhány lehetőségünk, és a végén újabb gólt is szerezhettünk volna.

Remélem, hogy a hazai találkozón is koncentráltak leszünk. Nyilvánvaló, hogy nehéz lesz, mert egyetlen meccs sincs előre megnyerve”

– fogalmazott Ștefănescu, aki a hét elején hosszabbította meg szerződését a Sepsi OSK-val.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Liviu Ciobotariu vezetőedző azt emelte ki, hogy nagyon szervezettek voltak védekezésben, mert

ez már a negyedik hivatalos mérkőzésük a szezon elején, amelyen nem kaptak gólt, valamint rámutatott, hogy azok a játékosok, akik a találkozó folyamán léptek pályára, hozzájárultak a győzelemhez.

A játékosokhoz képest a szakvezető már óvatosabban fogalmazott a továbbjutást illetően, meglátása szerint, mivel a CSZKA Szófiának nagyon erős támadósora van, még megfordíthajták a párharcot.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

„Kétgólos előnyünk van, és favoritként kezdjük a visszavágót, de nagyon-nagyon figyelmesnek kell lennünk. Kevesebb, mint három nappal előtte a Dinamo ellen játszunk a bajnokságban (a Szuperliga 3. fordulójának zárómérkőzését hétfőn 21 óra 30 perctől rendezik – szerk. megj.).

Kiegyensúlyozott a keretünk, de vannak egészségügyi problémáink is. Ezért mondom, hogy nagyon bonyolult lesz”

– közölte Liviu Ciobotariu.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A sepsiszentgyörgyi visszavágót jövő héten csütörtökön 20 órától rendezik a Sepsi OSK Arénában, az összecsapásra már elkezdődött a jegyértékesítés. A továbbjutó a harmadik selejtezőkörben a Torpedo Kutaiszi és az FK Aktobe közötti párharc győztesével találkozik, az első mérkőzésen ugyancsak csütörtökön este a vendég kazah együttes 4–1-re nyert a grúzok otthonában.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Kézi Eb: a románokon múlik, hogy összecsapnak-e a magyarokkal Debrecenben

A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye túl van két fordulón a csoportkörben. Vannak már biztos továbbjutók a középdöntőre.

Hosszas betegség után elhunyt Helmut Duckadam, a legendás román kapus

A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.

Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

`
Krónika

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Ez is érdekelheti

Újabb BL-nap, újabb szuperrangadón fújja a sípot Kovács István

A labdarúgó Bajnokok Ligája idei kiírásában harmadjára szavaz bizalmat Kovács Istvánnak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), a nagykárolyi játékvezető a keddi Bayern München–Paris Saint-Germain párharcon fújja a sípot.

Megismerte ellenfelét a Nemzetek Ligája osztályozóján a magyar válogatott

Kisorsolták a labdarúgó Nemzetek Ligája osztályozóinak párharcait, az A divíziós tagság megőrzéséért a magyar válogatott ellenfele jövő év márciusában Törökország lesz.

Menjen-e a kopasz kókler?

„A kopasz kóklernek mennie kell.” „Elmúlt felette az idő.” „Jó lenne már egy frissítés, mert kezdi tönkre tenni azt, amit felépített.” Mondogatják erre-arra a kommentelők, szurkolók. Nyilván a magyar válogatott szövetségi kapitányára, Marco Rossi célozva.

Koszovó fellebbez a döntés ellen, a románok újabb büntetéstől tartanak

Döntött az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a félbeszakadt meccs kapcsán, a három pontot ugyan a trikolóroknak ítélte, de Románia és Koszovó egyaránt pénzbírságban részesült. Egyik fél sem elégedett az ítélettel, fellebbezések várhatóak.

Simon Máté két meccsen védett a válogatottnál, Omar El-Sawy csere volt

Három korosztályos romániai válogatottban szerepeltek az elmúlt napokban székelyföldi labdarúgók. Az FK Csíkszereda és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK is képviselve volt.

Súlyos árat fizetnek a románok a Koszovó elleni félbeszakadt meccs miatt

Megérkezett az UEFA fegyelmi bizottságának döntése a labdarúgó Nemzetek Ligájában múlt pénteken félbeszakadt Románia–Koszovó mérkőzés kapcsán: a pontok Bukarestben maradtak, de magyarellenesség miatt zárt kapus meccset kaptak a románok.

Egy biztos, nem kerülnek egy csoportba a magyarok és a románok a vb-selejtezőn

December 13-án, Zürichben sorsolják ki a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének négy- és ötcsapatos csoportjait. A magyar és a román válogatott egyaránt a 2. kalapban foglal helyet, így egészen biztosan nem lesznek ellenfelek.

Drámai büntető a 98. percben, nem bírt Németország a magyarokkal

Rengeteg helyzetet kidolgozott a magyar labdarúgó-válogatott a Németország elleni megmérettetésén kedden este, gólra váltani viszont csak egyet sikerült, de az egy pontot ért Marco Rossi legénységének.

Második lett az Eb-selejtezőn Románia U17-es női futballválogatottja

Nem sikerült a továbbjutás, második lett Máltán a korosztályos női labdarúgó Eb-selejtezőn Románia U17-es válogatottja. Az elődöntőben kedden délután három góllal kaptak ki Ukrajnától.

Meglepné a németeket a magyar fociválogatott a Puskás Arénában

Az utolsó játéknapot rendezik a csoportkörben az idei Nemzetek Ligájában, a magyar labdarúgó-válogatott a már biztosan első helyezett Németországot fogadja. Nincs könnyű helyzetben Marco Rossi legénysége, de bíznak a hazai pálya előnyében.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!