Hirdetés

Sepsi OSK: meglesz az első győzelem?

László Csaba reméli, hogy a közönség ismét mellettük lesz, és nagyban támogatja őket
Fotó: Barabás Ákos

2019. augusztus 02., 18:37

Három döntetlen után megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A labdarúgó 1. Liga 4. fordulójának vasárnapi játéknapján a háromszékiek az Európa Ligától búcsúzott FC Viitorult fogadják.

2019. augusztus 02., 18:37

Szezonbeli második hazai mérkőzésén ismét ütőképes ellenféllel találkozik a Sepsi OSK, amely felemásan kezdte a bajnokságot, első három meccsén három döntetlent ért el, egy gólt lőtt és egyet kapott.

A vasárnap este kilenctől kezdődő találkozót pénteken délután sajtótájékoztatón vezették fel, amelyen László Csaba vezetőedző elmondta, nagyon reméli, hazai pályán meg tudják szerezni az első győzelmüket, ami fontos lenne a csapat és a játékosok számára.

„Jól dolgoztunk az elmúlt időszakban, és három döntetlen után egy győzelemmel feljebb jutnánk a tabellán.

Bízom abban, hogy a Viitorul ellen egy győzelemre éhes csapat lép majd pályára, és képes is lesz a három pont megszerzésére.”

A Sepsi OSK szakvezetője úgy véli, olyan ellenféllel játszanak, amely az utóbbi három-négy évben meghatározó szerepet töltött be a hazai bajnokságban. Az Európa Ligában pedig a Gent ellen kiestek, de bebizonyították, hogy mind idegenben, mind pedig otthon képesek a gólszerzésre. Nagyon jól játszanak támadásban, sok meccsen két-három gólt lőnek, viszont a védekezésben megvannak a hiányosságaik.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„Több mérkőzésüket is megnéztem, de a csapat alapfelállása és a taktikai választása nem változott. Úgy gondolom, ha a játékosaim meg tudják valósítani azt, amit kérünk tőlük, akkor képesek vagyunk kicsikarni a győzelmet. Úgy érzem, hogy

a csapat fejlődik, de még nem tartunk ott, ahol szeretném,

viszont a játékosok az általam kigondolt elképzelés szerint játszanak. A legnagyobb problémák ott vannak, hogy nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezeket nem tudtuk értékesíteni, így ezen kell javítanunk – közölte László Csaba.

Hirdetés

Kiemelte, számukra az a legfontosabb, hogy a játékosok csapatként működjenek együtt, de a jó eredményhez kis szerencsére is szükség lesz. Az első hazai meccsükön az FCSB ellen olyan közönség állt mellettük, amelyért érdemes volt játszani, és reméli, hogy a Viitorul ellen is ugyanúgy támogatják őket. Természetesen ezért hasonlóan kell játszania a csapatnak, a játékosok megfelelő hozzáállással kell pályára lépjenek.

Fejér Béla egyelőre Niczuly Roland mögött a második számú kapus •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fejér Béla egyelőre Niczuly Roland mögött a második számú kapus
Fotó: Barabás Ákos

Fejér Béla szerint nem lesz könnyű mérkőzésük, ahogyan az előző három sem volt az, de az mindenképpen pozitívum, hogy eddig csak egyetlen gólt kaptak.

Úgy vélem, meccsről meccsre jobbak vagyunk, és mivel itthon játszunk, a legjobb formánkat kell hoznunk, így pedig meg tudjuk szerezni a három pontot

– mondta a háromszéki csapat második számú kapusa, aki reméli, mihamarabb ismét kezdő lesz, és élni tud majd a lehetőséggel.

Labdarúgás, 1. Liga, 4. forduló

Péntek:
21 óra: Bukaresti Dinamo–Academica Clinceni.

Szombat:
18 óra: FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan,
21 óra: Chindia Târgoviște–Kolozsvári CFR.

Vasárnap:
18 óra: Nagyszebeni Hermannstadt–Universitatea Craiova,
21 óra: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Viitorul.

Hétfő: 
18 óra: FC Voluntari–Jászvásári Poli,
21 óra: Astra Giurgiu–Bukaresti FCSB.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!