Hirdetés

Sepsi OSK: innen nem veszíthetik el a továbbjutást

Cristiano Bergodi: a játékosoknak a visszavágón is hasonlóan jól kell teljesíteniük a továbbjutáshoz
Fotó: Pinti Attila

2022. július 22., 11:41

A sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat kétgólos előnyt szerzett hazai pályán a szlovén Olimpija Ljubljana ellen az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörében. A Sepsi OSK vezetőedzője úgy véli, abszolút megérdemelték a győzelmet, játékosok szerint akár még nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

2022. július 22., 11:41

Cristiano Bergodi dicsérte csapata teljesítményét, és úgy véli, megérdemelték a győzelmet, de figyelmezteti a játékosokat, hogy a visszavágón is hasonlóan jól kell teljesíteniük a továbbjutáshoz.

Kapcsolódó

„Az ellenfél jól passzolt, és a mérkőzés első felében nem voltunk túl agresszívek. De 25 perc után már nagyon jól játszottunk, lehetőségeket is kialakítottunk. Aztán nagyon jól belelendültünk a játékba, a második félidő remekül sikerült. Teljesen megérdemeltük a győzelmet. Majd meglátjuk, mi történik a visszavágón. De ez egy fontos eredmény. Előnyben vagyunk, a visszavágón viszont nagyon jól kell játszanunk” – nyilatkozta Bergodi a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Az elején megleptek minket, gyors gólt kaptunk. Ez a harmadik alkalom, hogy hátrányba kerülünk, de a lényeg, hogy fordítottunk. Nem számítottunk arra, hogy ilyen jól fognak passzolni. Megbeszéltünk és megoldottunk néhány dolgot, majd még több gólt lőhettünk volna” – mondta a csapatkapitány Bogdan Mitrea.

Niczuly Roland, a Sepsi OSK kapusa szerint gyengén kezdtek, de aztán felvették a ritmust, és bebizonyították, hogy jobb csapatot alkotnak. „Ha öt gólt szereztünk volna, senki sem haragudott volna meg. A kapusuk nagyon jól játszott. Nagy előnyre tettünk szert, de nem veszíthetjük el a kvalifikációt”.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!