Hirdetés

A Baróti VSC és a Bardoci Príma sem tud hibázni

Lázár Attila volt a barótiak hőse, az ő duplájával győztek. Korábbi felvétel
Fotó: Tókos Csaba

Lejátszották a kilencedik fordulót a Kovászna megyei 4. ligás labdarúgó-bajnokság 2023–2024-es idényében, az eddig makulátlan mérleggel rendelkező baróti és bardoci együttes ezúttal is magabiztosan győzött, így fej fej mellett haladnak a pontvadászatban.

2023. október 23., 19:12

Egyetlen találkozót rendeztek szombaton, a Baróti VSC hazai pályán fogadta az akkor negyedik helyen álló Perkői SE-t. Ahogyan arra számítani lehetett, színvonalas futballt mutattak a felek, végül a hazai együttes 2–0-ra győzni tudott, így nyolc meccsen a maximális, 24 pontot gyűjtött össze.

Papíron sokkal könnyebb összecsapás várt a Bardoci Prímára, amely saját közönsége előtt lépett gyepre, ellenfele az Árkosi SE volt. Az erdővidéki együttes egy pillanatig sem bízta a véletlenre a három pont sorsát és magabiztos, 5–0-s győzelmet aratott. Ezzel a sikerrel ők is 24 egységet szereztek nyolc lejátszott találkozó után.

Hirdetés

Rendkívül szórakoztató meccset eredményezett a Szitabodza–Zágon párharc, ahol a hazaiak 4–3-ra diadalmaskodtak, ezzel pedig megerősítették harmadik helyüket a pontvadászatban, öt ponttal lemaradva a két éllovas mögött.

Nem unatkozhattak a nézők a többi mérkőzésen sem, gólokból nem volt hiány. Csernáton saját közönsége előtt kapott egy ötöst a kovásznaiaktól, Gelence hat találatára Papolc kettővel válaszolt, míg Bodzaforduló hazai pályán szenvedett 3–1-es vereséget Uzontól, így továbbra sem tudott pontot szerezni. A forduló egyetlen döntetlenjét Szentkatolna és Maksa játszotta, miután 2–2-es eredménnyel vonultak le a pályáról. Nagyajta szabadnapos volt.

A következő játéknapon a barótiak és a bardociak is idegenben játszanak, papíron kötelező lenne mindkét együttesnek a három pont begyűjtése.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2023–2024, 9. forduló

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2023–2024

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Bardoci Príma Bardoci Príma
8
8
0
0
44-6
24
2
Barót VSC BVSC
8
8
0
0
42-4
24
3
Szitabodza Szitabodza
9
6
1
2
39-17
19
4
Kovásznai SE Kovásznai SE
9
6
0
3
42-14
18
5
Perkői SE Perkői SE
8
5
1
2
22-12
16
6
Zágon Zágon
9
5
0
4
35-13
15
7
Árkosi SE Árkosi SE
8
4
2
2
31-12
14
8
Gelencei SE Gelencei SE
8
4
2
2
12-16
14
9
Maksai SE Maksai SE
9
3
2
4
15-27
11
10
Csernáton Csernáton
9
3
1
5
15-40
10
11
Nagyajta Nagyajta
8
2
1
5
11-28
7
12
Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE
9
1
2
6
9-43
5
13
Uzoni SE Uzoni SE
8
1
0
7
13-30
3
14
Papolc Papolc
8
1
0
7
12-39
3
15
Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE
8
0
0
8
4-45
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Gyerő Roland mesterhármasával Barót továbbra is hibátlanul menetel

Négy hazai és ugyanannyi vendéggyőzelmet jegyeztek a Kovászna megyei futballbajnokság 9. játéknapján, továbbra is remekül teljesítenek az élen álló csapatok.

Mindhárom marosvásárhelyi csapat győzött, döntetlen a dobogósok párharcában

A három marosvásárhelyi együttes egyaránt begyűjtötte a három pontot, a dobogós helyen álló Mezőrücs és Szászrégen döntetlent játszott a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának 9. fordulójában.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Hetet rúgott az éllovas, csak Bardoc tudott idegenben nyerni a Kovászna megyei pontvadászatban

Nem kímélték egymást a csapatok a Kovászna megyei labdarúgó 4. Liga 8. fordulójában, amelyet nyomasztó hazai fölény jellemzett, a nyolc mérkőzésből mindössze egy alkalommal sikerült a vendégeknek elvinniük a három pontot.

Szinte mindent vittek a hazai csapatok a Maros megyei 4. Ligában

A nyolcadik fordulóban a hazai csapatok egy kivétellel minden mérkőzésen győztek a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjában. A bajnokság első három helyezettje begyűjtötte a három pontot, így nem történt változás az élen.

A Székelykeresztúri Egyesülés négy pontot gyűjtött, beérte a címvédőt a Hargita megyei focibajnokságban

Ezen a hétvégén két találkozót tudott le a Székelykeresztúri Egyesülés. Előbb lejátszotta a 9. fordulóhoz tartozó meccsét a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, aztán egy elnapolt összecsapáson nyert. A Csíkszentsimonnal a tabella élén található.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!