A bukaresti gárda új vezetőedzővel, Nicolae Dică-vel a kispadon a Nemzeti Arénában fogadta a Szaburtalót, amelytől egy héttel ezelőtt 1–0-ra kikapott. A támadólag fellépő FCSB megérdemelten szerzett vezetést az első félidő végén, kevéssel a szünet után pedig megduplázták előnyüket, így továbbjutásra álltak. Hamarosan azonban jött a hidegzuhany, a grúzok előbb szépítettek, majd az egyenlítés is összejött nekik. A hajrára viszont nem fogyott el az FCSB, amely előbb Coman góljával visszavette az előnyt, majd Radunovic büntetőjével a rendes játékidőben kiharcolta a továbbjutást.
A craiovai együttes kétgólos döntetlenről várta a Vllaznia elleni mérkőzést a Ion Oblemenco Stadionban. Az első félidőben hiába alakított ki számos helyzetet, Bálint László legénysége nem tudott előnybe kerülni. A folytatásban viszont alig négy perc alatt kétszer is eredményesek voltak, a vége felé pedig megszerezték a harmadik találatukat is, így a továbbjutásukhoz nem fért kétség.
A harmadik körben az FCSB összekerült a felvidéki Dunaszerdahelyi FC DAC együttesével, amely a Feröer-szigeteki Vikingurt búcsúztatta, míg az Universitatea Craiova ellenfele az ukrán Zorja Luhanszk csapata lesz, amely ebben a fordulóban csatlakozik a küzdelmekhez. A párharcok első mérkőzéseit augusztus 4-én, a visszavágókat 11-én rendezik.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!