A magyar stáb, valamint az orvosok azonnal Szalai Ádám segítségére siettek, aki összesett és újra kellett éleszteni. A találkozó hosszú percekig állt, végül hordágyon, vastaps kíséretében vitték le a nemzeti együttes korábbi csapatkapitányát.
Az M4 Sport helyszíni beszámolója szerint Szalai Ádám állapotát stabilizálták, ezt a Magyar Labdarúgó Szövetség is megerősítette, és kórházba szállították további kivizsgálásra.
A mérkőzés 0–0-s állásnál, mintegy negyedóra után folytatódott, és egyből az újrakezdés után a VAR visszanézett egy korábbi kérdéses esetet, a játékvezető kezezés miatt Hollandiának büntetőt ítélt, amit Wout Weghorst berúgott. Az első félidő végén újabb tizenegyeshez jutottak a hollandok, ezt Cody Gakpo értékesítette, így a szünetben 2–0-ra vezetnek.
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!