A tehetséges labdarúgó 2017-ben a Temesvári ACS Politól került a cseh klubhoz, ahol viszont nem mutatkozott be a felnőtt együttesben.
A Slavia tavaly kölcsönbe adta a cseh másodosztályban szereplő Viktoria Zizkovnak, amelynél tíz mérkőzésen játszott és egy gólt szerzett.
A Sepsi OSK sportigazgatója, Bokor János a Gsp.ro-nak úgy nyilatkozott,
végleg leigazolták Andrei Sînteant, akiben nagyon bíznak, hogy jövőben a csapat segítségére lehet.
Andrei Sîntean a román U19-es válogatott játékosa, amelynek színeiben nyolc találkozón egy gólt lőtt. Korábban az U18-as, U16-os és U15-ös korosztályos csapatokban is játszott.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!