Hirdetés

Remek első félidő után osztozkodott a pontokon a Sepsi OSK és a CFR

Fotó: Pinti Attila

Korán vezetést szerzett a Sepsi OSK hazai pályán a Kolozsvári CFR ellen, de a vendégek gyorsan egyenlítettek, és végül döntetlennel zárult a párharcuk a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának második fordulójában.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Nagy érdeklődés övezte a péntek esti mérkőzést, amely remek iramban kezdődött, az elején Otele előtt adódott nagy helyzet, a Sepsi OSK kapusának, a sérülése után visszatérő Niczuly Rolandnak menteni kellett.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A házigazdák viszont gólra váltották az első lehetőségüket, Ștefănescu kapott pontos labdát Kallakutól és nem hibázta el a befejezést.

Ezután átvette a kezdeményezést a CFR, Bîrligea lövését még magabiztosan fogta Niczuly, de nem sokkal később már tehetetlen volt, Deac szöglete után Boben fejelt a hálóba.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A folytatásban is veszélyesebben játszottak a vendégek, Keita próbálkozása kevéssel kerülte el a kaput, Bîrligea ziccerénél pedig Niczuly hatalmasat védett. Közben azonban a hazaiak is betalálhattak volna, ám szabadrúgás után Ciobotariu a kapu torkában nem találta el a labdát, így a szünetben döntetlen volt az állás.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A második félidőre jelentősen visszaesett a játék színvonala és jóval kevesebb helyzet alakult ki a kapuk előtt, egyik csapat sem tudta érvényre juttatni az akaratát.

Többet próbálkoztak a kolozsváriak, de a távoli lövések pontatlanok voltak, Manea pedig nem a legjobb ütemben érkezett a kapu elé, így gyengére sikeredett a befejezése.

A Sepsi OSK-nak (amelynél Isnik Alimi hosszú idő után visszatért a pályára) voltak ugyan jó periódusai, de ezúttal nem volt kaput eltaláló lövése, mindössze egy szabadrúgás után és Aganovic távoli lövésével veszélyeztettek.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A CFR a hosszabbításban mindhárom pontot megszerezhette volna, azonban Niczuly nagyot védett Avonou löketénél, így maradt az 1–1-es döntetlen, amellyel mindkét csapat megszerezte első pontját a rájátszásban.

Labdarúgó Szuperliga, rájátszás, felsőház, 2. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 1–1 (1–1).

Gólszerzők: Ștefănescu (9.), illetve Boben (21.).
Sepsi OSK: Niczuly – Ninaj, Kecskés, Ciobotariu – Oroian (Oteliță, 61.), Păun (Aganovic, 75.), Kallaku (Safranko, 82.), Ștefan (Dumitrescu, 61.) – Ștefănescu, Varga K. (Alimi, 62.), Debeljuh. Vezetőedző: Bernd Storck.
CFR: Sava – Manea, Boben, Mogoș, Camora – Muhar, Keita, Tachtsidis (Avounou, 82.) – Deac (Fică, 86.), Bîrligea (Michael, 72.), Otele. Vezetőedző: Adrian Mutu.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház, 2. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház

FCSB:
Bukaresti Rapid:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Konstancai Farul:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Újabb súlyos pofont kapott a Kolozsvári CFR (videóval)

Hiába játszott egész meccsen fölényben a Kolozsvári CFR, házigazdája, az FC Argeș könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit és magabiztosan nyert szombaton a labdarúgó Szuperliga 18. fordulójában.

Piros pont a Rapidnak: magyar nyelvű üzenettel fogadták a csíkiakat

A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.

Kemény büntetésre számíthat az FK Csíkszereda bosszankodó légiósa (videóval)

Újabb nagyarányú vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a fővárosban, pénteken este 4–1-re kapott ki a Bukaresti Rapid otthonában. A találkozó után Ilyés Róbert vezetőedző közölte, hogy Anderson Ceara büntetésre számíthat a kifakadásáért.

Csak egy félidőn át tartotta a lépést a Rapiddal az FK Csíkszereda (videóval)

Az első játékrészben bátran rohamozott a piros-fehér gárda Bukarestben, a szünet után viszont elfáradt, támadásban veszélytelen volt, a Rapid pedig a hajrában gyors egymás után két gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést a Szuperliga 18. fordulójában.

Meglepné az éllovas Rapidot az FK Csíkszereda

Az éllovas otthonában vendégeskedik pénteken este az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 18. fordulójában. A Slobozia elleni hazai sikert követően magabiztosan utaznak a fővárosba a piros-feketék, és céljuk, hogy meglepjék a Rapidot.

Az FK Csíkszereda nyitja és zárja az év utolsó fordulóit a Szuperligában

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta az élvonalbeli bajnokság idei két utolsó fordulójának menetrendjét. Kiderült, hogy az FK Csíkszereda előbb nyitja, majd zárja a játéknapokat, és mindkétszer idegenben lép pályára.

Megállítják a bajnokságot, hogy a románok hangolhassanak a vb-pótselejtezőre

Keresik a megoldást, hogy a labdarúgó Szuperliga megálljon, amikor a nemzeti együttes a törökök elleni csatára készül. Ezzel hosszabb lenne a 2025–2026-os évad.

Pászka és Anderson Ceara is bekerült a Szuperliga hét csapatába

Két FK Csíkszereda-játékost is beválasztottak a labdarúgó Szuperliga 17. fordulójának csapatába: Anderson Ceará parádés távoli bombával, Pászka Lóránd pedig gólpasszal vette ki a részét a piros-feketék Unirea Slobozia elleni győzelméből.

Nem csak az FK Csíkszereda találkozóján volt téves a VAR-döntés (videóval)

Rosszul húzták be a lesvonalat. Sőt, a videóbírónak nem is kellett volna közbeavatkoznia a labdarúgó Szuperliga hétvégi meccsén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!