A kolozsváriak július és december között nem kevesebb, mint 39 mérkőzést játszottak a Szuperligában, a Román Kupában, a Szuperkupában, a Bajnokok Ligájában és a Konferencia Ligában.
A 2022–2023-as szezonban még három fronton érdekeltek: a bajnokságban a második helyről várják a folytatást, a kupában bejutottak a negyeddöntőbe, míg a harmadik számú európai kupasorozat tizenhatoddöntőjében az olasz Lazióval csapnak össze.
Az idény végéig még legkevesebb 22 találkozón lépnek pályára, így összesen 61 összecsapáson érdekeltek, de ez a szám még nőhet is!
A Kolozsvári CFR ezzel az elképesztő meccszámmal megdönti a Bukaresti Steaua (jelenlegi FCSB) a 2014–2015-ös szezonban felállított rekordját, amikor a fővárosiak 58 mérkőzéssel zártak, elhódították a bajnoki címet az 1. Ligában, illetve megnyerték a Román Kupát és a Ligakupát – mutat rá a gsp.ro portál.
A legutóbbi öt évben román bajnok kolozsvári klub ráadásul akár a Real Madridot is megelőzheti a mostani szezonban lejátszott meccsek tekintetében. A Bajnokok Ligája címvédője ugyanis legtöbb 62 mérkőzéssel zárhat, miközben a CFR, ha bejut a Román Kupa döntőjébe, 63 találkozót játszik.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!