Hirdetés

Régóta nem kezdett ennyire gyengén a Kolozsvári CFR

Hullámzó a teljesítményük, nem sok örömben volt részük eddig a CFR játákosainak
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

A gyenge szezonkezdet miatt ultimátumot kaptak a klubvezetőségtől a Kolozsvári CFR játékosai. Megnéztük, utoljára mikor gyűjtöttek ilyen kevés pontot a bajnokság elején.

2024. október 01., 13:25

Enyhén szólva sem teljesít az elvártnak megfelelően a bajnoki címre pályázó kolozsvári együttes, amely az eddigi tíz mérkőzésén mindössze 15 pontot gyűjtött. Négy győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel a 6. helyen áll a labdarúgó Szuperliga tabelláján. Ráadásul, a csapat az utolsó selejtezőkörben búcsúzott a Konferencia Ligától és nem jutott fel a főtáblára, ami a klub első célkitűzése volt a szezon elején.

Dan Petrescu gárdája már három meccs óta nyeretlen a bajnokságban, a legutóbbi fordulóban pedig meglepetésre hazai pályán 3–1-re kikapott az Aradi UTÁ-tól, és a lefújást követően a szurkolók nemtetszésüknek hangot adva a vezetőedző távozását követelték. A klubvezetőséget is egyértelműen felháborította a csapat eddigi szereplése, emiatt hétfőn sürgősségi gyűlést tartottak, amelyen a tulajdonos Nelu Varga ultimátumot adott a szakmai stábnak és a játékosoknak.

Hirdetés

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
11
6
4
1
16-6
22
2
Universitatea Craiova U Craiova
11
5
4
2
19-10
19
3
Galaci Oțelul Oțelul
10
4
6
0
10-4
18
4
Petrolul Ploiești Petrolul
11
4
6
1
12-8
18
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
11
4
5
2
20-14
17
6
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
10
4
3
3
19-14
15
7
Jászvásári Poli Jászvásár
11
4
2
5
11-15
14
8
FC Hermannstadt Hermannstadt
11
3
4
4
16-16
13
9
FCSB FCSB
10
3
4
3
12-13
13
10
Bukaresti Rapid Rapid
11
2
7
2
12-13
13
11
Aradi UTA UTA
11
2
6
3
10-12
12
12
Konstancai Farul Farul
11
3
3
5
11-14
12
13
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
11
3
2
6
11-15
11
14
Unirea Slobozia Slobozia
11
3
2
6
9-16
11
15
Gloria Buzău Gloria
11
2
4
5
11-20
10
16
FC Botoșani Botoșani
10
2
2
6
10-19
8

A Gsp.ro beszámolója szerint az üzletember teljesen elégedetlen a labdarúgók hozzáállásával, akik napirenden vannak a fizetésekkel, és azzal fenyegette őket, hogy felbontja a szerződésüket, amennyiben ezen nem változtatnak és nem adnak bele mindent a pályán.

A nyolcszoros román bajnok Kolozsvári CFR már régóta nem szerepelt ennyire gyengén a szezon elején. Ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló eredménysort találjunk, a 2015–2016-os idényig kell visszamennünk az időben, amikor a klub még csődvédelem alatt állt.

Abban a bajnokságban a kincses városiak mindössze 11 pontot (2 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség) szereztek az első tíz fordulóban és a 10. helyet foglalták el.

Az volt az első szezon, amikor bevezették az új bajnoki rendszert, a tizennégy csapatos mezőnyben a CFR a 7. pozícióban végzett az alapszakaszban, azaz nem jutott be a felsőházi rájátszásba (egy ponttal maradt le róla), az alsóházban pedig a 4. helyen zárt.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
11
6
4
1
16-6
22
2
Universitatea Craiova U Craiova
11
5
4
2
19-10
19
3
Galaci Oțelul Oțelul
10
4
6
0
10-4
18
4
Petrolul Ploiești Petrolul
11
4
6
1
12-8
18
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
11
4
5
2
20-14
17
6
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
10
4
3
3
19-14
15
7
Jászvásári Poli Jászvásár
11
4
2
5
11-15
14
8
FC Hermannstadt Hermannstadt
11
3
4
4
16-16
13
9
FCSB FCSB
10
3
4
3
12-13
13
10
Bukaresti Rapid Rapid
11
2
7
2
12-13
13
11
Aradi UTA UTA
11
2
6
3
10-12
12
12
Konstancai Farul Farul
11
3
3
5
11-14
12
13
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
11
3
2
6
11-15
11
14
Unirea Slobozia Slobozia
11
3
2
6
9-16
11
15
Gloria Buzău Gloria
11
2
4
5
11-20
10
16
FC Botoșani Botoșani
10
2
2
6
10-19
8
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!