Az ellenszavazat nélkül megválasztott 38 éves szakember 2018 márciusa óta a román U21-es válogatottat vezette. Csapata az idei korosztályos Európa-bajnokságon bejutott az elődöntőbe, és 56 év után kivívta Románia olimpiai részvételét.
Mirel Rădoi labdarúgó pályafutása nagyobbik részében a Bukaresti Steaua játékosa volt, majd Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben futballozott, 67 alkalommal öltötte magára a román válogatott mezét. Edzőként 15 mérkőzésen ült az U21-es válogatott kispadján, csapata kilenc mérkőzést megnyert, három döntetlenre végződött.
A román válogatottat az Eb-selejtezőben Cosmin Contra irányította, aki azonban lemondott, miután csapata csak csoportja negyedik helyén végzett.
Márciusban Románia Izlandon, Magyarország Bulgáriában játszik Eb-pótselejtezőt. Ha mindkét csapat győz, a budapesti Puskás Arénában sorra kerülő mérkőzésükön dől el, hogy melyikük vehet részt a 2020-as – részben bukaresti, részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokságon.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!