Borús, felhős időben kezdődött a mérkőzés, a találkozó végére pedig az eső is eleredt. Kemény csatát vívott az első félidőben az FK Csíkszereda és a Sporting Liești, a játék nagyrészt a középpályán zajlott.
Az első gólhelyzeteket a csíkiak alakították ki, a 11. percben Hodgyai kétszer is kapura lőtt, de a vendégek hálóőre résen volt.
A Liești első kapura rúgását a 30. percben jegyeztük, távoli szabadrúgásból próbálkozott, de Horvát védte a lövést.
A 35. percben aztán ünnepelt a hazai közönség, egy jobboldali szabadrúgást követően Györgyi kapu elé ívelte a labdát, a magasra ugró Hodgyai pedig a rövid sarokba fejelte (1–0).
A második félidő első nagy helyzetéig az 53. percig kellett várni, és ebből gól született: György indította két védő között Hodgyait, a csíki csatár gyorsabb volt a védőknél, és a kapus mellett a rövid sarokba lőtte a labdát (2–0).
Négy percre rá növelte előnyét az FK: Magyari tört be baloldalon a tizenhatos területére, ahol szabálytalanul szerelték. A büntetőt Györgyi értékesítette (3–0).
Kitámadtak a vendégek, szögleteket harcoltak ki, a legnagyobb gólhelyzetüket pedig a 72. percben hagyták ki, amikor Dumitru egyedül maradt a csíki kapussal szemben, de mintegy 15 méterről fölé lőtte a labdát.
Az utolsó negyedórában újabb gólhelyzeteket alakított ki az FK, ezek közül Hodgyai akciói voltak a legveszélyesebbek, a csíki csatár lövése a 74. percben az oldallécről pattant ki, majd a hosszabbítás perceiben fejesét nagy bravúrral védte a Galac megyei csapat kapusa.
Az FK Csíkszereda a következő fordulóban szabadnapos, majd két hét múlva az éllovas Bákói Aerostar együttesét fogadja.
Labdarúgás, 3. Liga, 1-es csoport, 21. forduló:
FK Csíkszereda–Sporting Liești 3–0 (1–0),
gólszerzők: Hodgyai László (35. és 53. perc), Györgyi Arthúr (57., büntetőből).
FK Csíkszereda: Horvát Adrián – Ilyés Róbert (Eder Gonzales, 72.), Lőrincz József, Csiszer Balázs, Fabio de Oliveira, Mitra Szilárd, Györgyi Arthur, Kilyén Szabolcs, Magyari Szilárd (Antal Barna, 61.), Soufiane Jebari (Majzik Adrián, 88.), Hodgyai László. Vezetőedző: Bálint László György.
További eredmények:
Sănătatea Darabani–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–1)
Kézdivásárhelyi KSE–Bákói Aerostar 1–2 (0–1)
CSM Pașcani–Galaci Suporter Club Oțelul 0–2 (0–0)
Bucovina Rădăuți–CSM Focșani 1–1 (0–1)
Avântul Valea Mărului–Szászhermányi FC 0–3 (játék nélkül)
Bararozsnyói Olimpic Cetate–Galaci Metalosport 3–0 (játék nélkül)
A Románvásári VSK szabadnapos volt.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!