Románia száz százalékos teljesítménnyel nyerte meg csoportját a harmadosztályban. Kedden este, a selejtezők zárófordulójában Örményország csapatát fogadta a bukaresti Arcul de Triumf stadionban és magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott.
Az Eb-selejtezők utolsó mérkőzésein a romániai keretnek tagja volt a marosludasi Herczeg Andrea és a csíkdánfalvi Antal Anita (mindketten FK Csíkszereda), a margittai Gődér Brigitta (Ferencváros), a székelyudvarhelyi Geréd Erika (Diósgyőr) és a Dániában idegenlégiós, aknasugatagi Ficzay Mária is. A kedd esti találkozón Geréd kezdő volt, Gődér a második félidőben állt be, míg Herczeg, Antal és Ficzay csak a cserepadon kapott helyet.
A magyar válogatott hazai pályán, Győrben kikapott a törököktől az Eb-selejtező B ligájának hatodik fordulójában, így harmadikként jutott tovább csoportjából. A rájátszás sorsolására pénteken 14 órakor kerül sor Nyonban.
Az áprilistól július végéig tartó kvalifikáció lebonyolítása a Nemzetek Ligájához hasonló. A kontinensviadalra az A divízió négy csoportjából az első két helyezett automatikusan kijutott, a további hét helyről pedig az év végén rájátszás dönt majd: az első körben az egyik ágon az A liga harmadik és negyedik helyezettjei játszanak a C liga öt csoportgyőztesével és a három legjobb másodikkal. A másik ágon a B liga négy csoportgyőztese és két legjobb másodikja játszik keresztbe ugyanezen liga két „rosszabb” másodikjával és négy harmadikjával.
Az egyik ágról nyolc, a másikról így hat csapat kerül be a második körbe, ahol viszont már az Európa-bajnoki selejtezők összesített rangsora alapján készítik el a kiemelést, párokba sorsolják az együtteseket, és a hét párharc győztese jut ki a kontinensviadalra.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!