A lebonyolítási rendszer szerint idén is vélhetően öt, egyaránt tizenhat együttest tartalmazó csoportot – amennyiben a szezon kezdetéig nem lesznek visszalépések – alakítanak ki, a csapatokat pedig földrajzi elhelyezkedésük alapján osztják szét.
A bajnoki menetrend sorsolását a későbbiekben tartják, a pontvadászat augusztus 24-én vagy 25-én kezdődik.
Az előző évekhez hasonlóan a mezőnyben ezúttal is két Maros megyei együttes található: a már régóta a 3. Ligában szereplő és rendre a középmezőnyben végző Szászrégeni Avântul, illetve az osztályozót megnyerve feljutott Marosvásárhelyi MSE, amely idén mutatkozik be a harmadosztályban.
Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy melyik csoportban és pontosan milyen ellenfelekkel kerülnek össze a csapatok.
Nagy valószínűséggel az erdélyi csapatokat felvonultató 5. csoportba kapnak majd besorolást, olyan vetélytársak mellé, mint a Magyarigeni Performanţa, a Gyulafehérvári Unirea, a Dési Unirea, a Lénárdfalvi Comuna, a Szászhermányi AFC, a Brassói SR Municipal, a Medgyesi Gaz Metan II., a Barcarozsnyói Olimpic, a Kolozsvári Sănătatea, a Kolozsvári CFR II., a Nagyszebeni Hermannstadt II., a Kudzsiri Metalurgistul, a Tordai Arieşul vagy a Besztercei Gloria.
Nem lesz ott viszont a rajtnál a Radnóti SK, amely az előző idényben bár kieső helyen végzett, de reménykedett, hogy az esetleges visszalépett csapatok helyét elfoglalva mégis a harmadosztály tagja marad.
Csakhogy a helyek hamar elfogytak, a szövetség ugyanis előbb azokat a kiesett csapatokat fogadta vissza, amelyek az előző bajnokságban a radnótiaknál előrébb végeztek. Ezzel négy 3. Ligában töltött idény (amikor mindig a tabella második felében végzett) után Radnót kénytelen lesz ismét a megyei bajnokságban játszani.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!