Hirdetés

Próbálnak pozitívan hozzáállni a következő kihíváshoz az FK Csíkszeredánál

Első élvonalbeli győzelmükre hajtanak a piros-feketék
Fotó: Pinti Attila

Az újonc FK Csíkszereda továbbra is nyeretlen a labdarúgó Szuperligában. A 7. forduló szombati játéknapján az FC Botoșani otthonában vendégszerepelnek. Ilyés Róbert vezetőedző és a játékosok sajtótájékoztatón vezették fel a mérkőzést.

2025. augusztus 22., 11:06

Ilyés Róbert vezetőedző szerint nagyon nehéz mérkőzés vár az FK Csíkszeredára a hétvégén. „Egy olyan csapat ellen játszunk, amely otthon nem osztogatja a pontokat. Az FC Botoșani esetében egy stabil együttesről beszélünk” – fogalmazott.

Hirdetés

Az ellenfélről szólva továbbá kiemelte: „A játékstílusuk az edző irányelveinek megfelelően agresszív, így a kemény, fizikális párharcokból általában nyertesen jönnek ki. Ezt a legutóbbi, Kolozsvári CFR elleni mérkőzésükön is bizonyították. Ezek nehéz meccsek, úgyhogy bárki az ellenfél, muszáj kiálljunk és játszodjunk.”

A csíkiak számára külön kihívást jelent, hogy a bajnokságban eddig nem sikerült győzelmet aratniuk, és összességében már 13 mérkőzés óta nyeretlenek.

Még van bennünk frusztráció az utolsó meccsünkön elszenvedett vereség miatt, ami fáj, de megyünk előre, és próbálunk pozitívak lenni, hogy hozzuk ki a maximumot a mérkőzésből”

– tette hozzá a tréner.

Ilyés Róbert vezetőedző, valamint Pászka Lóránd és Bödő Efraim Zoltán •  Fotó: Orbán László Galéria

Ilyés Róbert vezetőedző, valamint Pászka Lóránd és Bödő Efraim Zoltán
Fotó: Orbán László

A közelgő sorozatterhelésről, amely tíz nap alatt három meccset jelent, Ilyés Róbert így nyilatkozott: „Úgy gondolom, ebből nem lesz gondunk, mivel van egy stabil keretünk, még a bajnokság elején vagyunk, vannak játékosok, akik kevesebbet játszottak, így ők is lehetőséget kaphatnak.”

A Román Kupa rájátszásában az FC Voluntari lesz az ellenfelük, róluk is szót ejtett: „Az biztos, hogy kellemetlen csapat, főleg, hogy hazai pályán játszik. Ráadásul, a tavaly is voltak gondjaink ellenük, mivel mindkétszer megvertek. Ők is egy elég stabil együttes, akik szintén a feljutásért harcolnak, ezért a legjobb csapattal fognak játszani. Mi is szeretnénk továbbjutni a csoportból, így egy jó, kiegyensúlyozott mérkőzésre számíthatunk.”

A középpályás Bödő Efraim Zoltán is tudja, milyen súlya van a találkozónak: „Tudjuk jól, hogy egy nagyon nehéz ellenféllel fogunk szemben állni. Agresszív csapat, ráadásul idegenben játszunk, ami egy plusz kihívás.” Ugyanakkor bizakodva folytatta:

Mondhatom, hogy a játék azért bíztató volt a Craiova ellen is, és nagyon reménykedem benne, hogy a csapat hozzáállásának, és a héten belerakott munkának most már lassan meglesz az eredménye is.”
•  Fotó: Orbán László Galéria

Fotó: Orbán László

A szurkolók támogatását külön kiemelte: „Nagyon sokat jelent nekünk, és egy plusz motiváció, hogy erre a mérkőzésünkre is, ahogy az összes korábbira is elkísérnek a szurkolóink, és nem csak itthon élvezhetjük a támogatásukat, hanem idegenben is. Ezt mindenképpen szeretnénk megköszönni az eredménnyel is nekik.”

Pászka Lóránd, aki hazai bemutatkozása után idegenben is pályára léphet, szintén optimistán nyilatkozott: „Ugyanúgy készülök, mint a hazai mérkőzésre.

Mindent bele fogunk adni, megnéztük a videón az ellenfelet, kielemeztük őket, láttuk a gyengeségeiket és az erősségeiket.

Egy jó csapat ellen fogunk játszani, de mi is fel vagyunk készülve, és bátran megyünk oda, hogy végre elhozzuk a három pontot.”

•  Fotó: Orbán László Galéria

Fotó: Orbán László

A sorozatterhelésről ő inkább pozitívan vélekedett: „Szerintem ez jó egy csapat életében, amikor inkább meccseket kell játszani, mint edzeni, ezt minden játékos jobban szereti. A mester is valószínűleg forgatni fogja a csapatot, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, azok is szóhoz jutnak. Ez egy jó alkalom arra, hogy mindenki bebizonyítsa, hogy helye van a csapatban.”

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 7. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ki és mennyiért gondoskodik rólunk öregkorunkban? Súlyos próbatétel előtt az idősotthon-hálózat

Románia lakossága gyorsan öregszik, miközben az idősellátás, idősotthonok kapacitása messze elmarad a nemzetközi szinttől. Cikkünkben körbejárjuk az idősotthonok helyzetét, hátrányait és előnyeit, árait.

Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ez is érdekelheti

Anderson Ceará az FCSB-hez igazolt – hivatalos

Megállapodott az FK Csíkszereda és az FCSB, Anderson Ceará átigazolt a fővárosiakhoz. A székelyföldi klub elköszönt a brazil játékosától.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az újdonsült bajnok kerete a legértékesebb a hazai élvonalban

A Transfermarkt portál frissítette a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok és játékosok piaci értékét, eszerint a bajnoki címet szerző Universitatea Craiova számít a legértékesebb csapatnak, megelőzve az eddigi éllovas FCSB együttesét.

A csapatok közel fele lecserélte edzőjét a Szuperligában

Nagy volt a jövés-menés az elmúlt időszakban az élvonalbeli labdarúgóklubok háza táján, a mezőny tizenhat együttese közül hat új vezetőedzővel vág neki az új idényre való felkészülésnek.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Vinné az FCSB, bejelentkezett az Újpest is az FK Csíkszereda braziljáért

Szinte biztosra vehető, hogy távozik az FK Csíkszereda egyik legjobb játékosa. Az FCSB hivatalos ajánlatot tett Anderson Cearáért, de a brazil labdarúgó akár az NB I-ben is folytathatja karrierjét.

Pénzügyi átvilágítás a Szuperligában: az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is előkelő helyen

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új pénzügyi értékelése szerint az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is a stabilan működő klubok közé tartozik. A két székelyföldi együttes több nagy múltú riválist is megelőzött a rangsorban.

Megtörte a csendet Diószegi, pozitív jövőképet jósol a Sepsi OSK-nak

Alig egy év után egyenes ágon harcolta ki a visszajutást a labdarúgó Szuperligába a Sepsi OSK. A klub pénzügyi helyzetét tekintve sokakban továbbra is kérdések merülnek fel, azonban Diószegi László tulajdonos pozitív jövőképet jósol csapatának.

Sajtóvisszhang: „A legmagyarabb klub” fordulatot szajkózza a román sajtó Szabó István kinevezése kapcsán

Míg a magyarországi sajtóorgánumok elsősorban szakmai szempontból közelítették meg az FK Csíkszereda új vezetőedzőjének kinevezéséről szóló hírt, ezzel szemben a román portálok inkább a klub kommunikációját, annak nemzetiségi vetületeit emelték ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!