Az előző bajnoki idény lejártával távozott a CFR vezetőedzői posztjáról Daniel Pancu, aki megegyezett a Bukaresti Rapiddal. A kolozsvári klub sokáig nem találta meg az utódját, végül hétfőn délután közölte, hogy megegyezett a portugál Antonio Folhával.
Az 55 éves szakember legutóbb hazájában az FC Porto második számú csapatát irányította a másodosztályban, korábban pedig a Portimonense vezetőedzője volt az élvonalban.
Antonio Folha labdarúgói pályafutása során több száz mérkőzésen lépett pályára az FC Porto színeiben, emellett olyan klubok mezét is viselte, mint a Standard Liege, a Gil Vicente, a Braga, a Penafiel, vagy az AEK Athén, míg a portugál válogatottban 26 alkalommal szerepelt.
A kolozsvári csapat hétfőn tartja a gyűlekezőjét, egészen június 28-ig hazai környezetben készül.
Ezt követően Szlovénia felé veszi az irányt, ahol július 10-ig edzőtáborozik, és négy barátságos mérkőzést játszik.
Ellenfelei a szlovén NK Aluminij és az Olimpija Ljubljana, az örmény FC Noah és az ukrán Karpaty Lviv lesznek.
A keretben is több változás történt, a klub bejelentése szerint távozott az év elején érkezett orosz származású svéd csatár, Alibek Aliev, valamint a szintén támadó, libériai Mohammed Kamara.
Nagy valószínűséggel az egyik alapember, Matei Ilie is elhagyja a csapatot, aki a török élvonalban a Kasimpasa gárdájánál folytatja.
A CFR a harmadik helyen zárta az előző idényt a Szuperligában, így a nyáron a Konferencia Liga selejtezőjében szerepel majd, a július 23-án és 30-án rendezendő második fordulóban csatlakozik a küzdelmekhez. Ezt megelőzően a kolozsváriak bemutatkoznak az élvonalbeli bajnokság úi szezonjában, a nyitófordulót a július 18-ai hétvégére időzítették.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!