A vasárnap kora délelőtti mérkőzés elején jobban játszott az FK Csíkszereda, sikerült kontrollálnia a játékot, ám a második félidőre a temesváriak átvették az irányítást, és végül csak a kapusoknak volt köszönhető, hogy gól nélküli maradt a találkozó.
A meccset megelőzően a csíkiak vezetőedzője hangsúlyozta: sokkal jobb helyzetkihasználásra van szüksége a csapatnak. Ez azonban nem sikerült. Az első félidőben ugyan dominálták a játékot – folyamatos nyomás alatt tartották a Poli védelmét –, de a tizenhatoson belül pontatlan, fantáziátlan megoldások jellemezték támadásaikat.
A játékkép a szünet előtt fokozatosan kiegyenlítődött, de továbbra is a piros-feketék dolgozták ki a legtöbb helyzetet, így maradt a 0–0 az első félidő után.
A második játékrészben azonban besűrűsödtek a Poli helyzetei, és egyértelműen megfordult a dominancia a pályán. Mindkét kapusnak rengeteg dolga akadt, így gól híján ők lettek a mérkőzés főszereplői.
A hajrára egyre inkább benne volt a temesváriak játékában a győztes találat, de a csíkiak kivédekezték minden helyzetüket, így maradt a 0–0.
Sovány teljesítményt nyújtott, és nem tudta érvényesíteni a papírformát az FK Csíkszereda. A Poli játékán és a meccs utáni reakciókon viszont egyértelműen látszott: mindenképpen szerették volna elkerülni a vereséget, és ezért mindent meg is tettek.
A mérkőzést követően Szeitl Szilvia, az FK Csíkszereda vezetőedzője a Székely Sportnak úgy fogalmazott: nehéz egy ilyen meccs után bármit is mondani: „A lányok egész héten jól dolgoztak, motiváltak voltak. A mérkőzés elején megvolt a nyomás, de a végén rendre pontatlanok voltunk. Edzéseken rengeteg kapura lövésből születik gól, de a meccseken ezek elmaradnak. Ennek nagyon gyorsan meg kell találni az okát, mert így nem mehet tovább” – értékelt a szakember.
A piros-feketék a 4. fordulóban, szeptember 14-én, vasárnap 15 órától hazai pályán fogadják a Szamosújvári Olimpia együttesét.
Temesvári Poli–FK Csíkszereda 0–0 (0–0).
Vezették: Omuţ Marius, Belenesi Stelian Alex, Gozman Pop Cristian Dumitru.
FK Csíkszereda: Balog Boglárka – Tóbik Melánia (Mitri Rita 71.), Orbán Aranka (Vlădulescu Ana Maria 45.), Geréd Erika (Fekete Vízi Tímea 78.), Balázs Csilla, Herczeg Andrea, Magyarics Zoé, Balázs Eszter, Kis Anita, Fülöp Boglárka (Szőke Eszter 45.), Antal Anita. Vezetőedző: Szeitl Szilvia.
Temesvári Poli: Roşu Cosmina – Şodinca Melisa Sabrina, Rus Laura Roxana (Suba Alexia 86.), Heisu Denisa Nicoleta (Şepeţan Andreea Dragana Daiana 64.), Colesnicenco Nadejda, Ienovan Larisa Bianca, Bucşa Aida Maria, Noje Tania Teodora, Kurja Nikoleta, Jivan Anda Gabriela, Apostol Ştefania Irina. Vezetőedző: Ștefan Ovidiu Preda.
| 2025. 09. 06. 13:00 | Szamosújvári Atletic (nők) Szamosújvár | Székelyudvarhelyi Vasas Femina (nők) Vasas Femina | 4-0 |
| 2025. 09. 07. 11:00 | Gyulafehérvári Unirea (nők) Gyulafehérvári Unirea | Konstancai Farul (nők) Farul | 2-4 |
| 2025. 09. 07. 13:00 | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | 0-0 |
| 2025. 09. 07. 15:00 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC | 1-4 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul | 3 | 2 | 1 | 0 | 7-3 | 7 |
2 | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli | 3 | 1 | 2 | 0 | 6-1 | 5 |
3 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-1 | 5 |
4 | Szamosújvári Atletic (nők) Szamosújvár | 3 | 1 | 1 | 1 | 6-3 | 4 |
5 | Gyulafehérvári Unirea (nők) Gyulafehérvári Unirea | 3 | 1 | 0 | 2 | 5-6 | 3 |
6 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-3 | 3 |
7 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC | 2 | 0 | 2 | 0 | 2-2 | 2 |
8 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina (nők) Vasas Femina | 3 | 0 | 0 | 3 | 0-12 | 0 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!