Az „Egyesülve a Trikolor alatt” (Uniți sub tricolor) radikális csoport ultrái „Koszovó Szerbia!” skandálásba kezdtek bele. Nem az első eset, hogy ezen szurkolótábor kiviseli magát.
A koszovói játékosok jelezték a játékvezetőnek, pár perc után pedig elhagyták a bukaresti Nemzeti Aréna játékterét. A lelátón kihelyezett politikai tartalmú transzparensen az „Koszovó Szerbia!" felirat állt, ami az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) nem tetszik, egyben sérti a vendégjátékosokat.
A románok csapatkapitánya, Nicolae Stanciu próbálta csitítani az ultrákat, meggyőzni arról, hogy tűntessék el a bannereket.
Már túl késő volt, rövidesen a játékvezető úgy döntött, hogy mindkét csapatot az öltözőkbe küldi. Az eredmény ekkor 0–0 volt.
Jól ismert tény, hogy Románia nem ismeri el Koszovót önálló szuverén államként.
A mérkőzés majdnem egy órás szünetet követően folytatódott. A hangosbemondó tájékoztatta a jelenlévőket, hogy újabb incidensnél az összecsapást véglegesen felfüggesztik.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!