HIRDETÉS

Pazar visszavágót játszott, így továbbjutott a Ferencváros a BL-ben

A hazai meccset elveszítette, idegenben harcolta ki a továbbjutást a Fradi
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Ferencváros labdarúgócsapata 4–1-re győzött a Slovan Bratislava vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így 5–3-as összesítéssel továbbjutott.

A mérkőzés felvezetéseként a pályán köszöntötték azt a hazai szurkolót, aki harminc éve egyedüliként vállalta az utazást és megjelent a Ferencváros vendégszektorában azt követően, hogy a párharc első, pozsonyi felvonásán indokolatlanul brutálisan léptek fel a jórészt fekete csuklyát viselő szlovák biztonságiak. Daniel Antosik a szlovák lapok szerint azóta már Argentínában él és a Slovan szurkolótábora gyűjtött arra pénzt, hogy hazautazzon a mostani párharc mérkőzéseire.

HIRDETÉS

A hangolódás jegyében a szurkolók kölcsönösen szidalmazták egymást, majd a csapatok kivonulásakor a ferencvárosiak piros-fehér-zöldbe borították a szektorukat, míg a hazaiak kék-fehérbe a stadion többi részét.

A meccsen a Ferencváros azonnal kezdeményezően lépett fel, de azért nem rontott neki az ellenfelének. Az első tiszta lövőhelyzet a Wingo sérülése miatt kezdőbe kerülő Botka előtt adódott, de a labda fölé szállt. A Slovan a budapesti találkozón szerzett előnye birtokában átengedte a területet a magyar bajnoknak, így elsősorban kontrákra rendezkedett be. Mindkét fél játékosai kifejezetten keményen futballoztak, de nem egy ilyen belépő okozta Medvedev fejsérülését, akit hosszú ápolást követően hordágyon vittek le, miután szerencsétlenül ütközött Civiccsel.

Küzdelmesen telt az első húsz perc, a Ferencváros az első komoly helyzetét gólra váltotta, miután Civic éles középre adását Boli közelről a hálóba lőtte (0–1).

A Slovan válasza nem késett sokat, azonban az első meccsen eredményes Barszegjan a szólója végén a keresztlécet találta el. A játék nem változott, az eredmény viszont igen, mert a magyar bajnok második lehetőségéből is eredményes volt,

ezúttal Mmaee lövésszerű beadását tudta nagyszerűen megcsúsztatni Zachariassen (0–2).

Bő félóra alatt hiába fordult meg a párharc állása, továbbra is az összesítésben immár előnyben lévő Ferencváros irányított, ám néhány saját térfélen eladott labdával jó esélyeket kínált ellenfelének, amely ezzel nem tudott élni a szünetig, sőt kaput eltaláló lövés nélkül vonulhatott az öltözőbe.

A folytatásban bár visszább húzódott a zöld-fehér együttes, három támadója ennek ellenére többször megkavarta a szlovákok hátsó alakzatát. Különösen Boli volt elemében, de megnyugtatóvá nem sikerült tenni az előnyt egy újabb góllal. A Slovan támadásaiban sokkal kevesebb fantázia volt, ráadásul csatárai pontatlanul is futballoztak, illetve a ferencvárosi védők – ha alkalmanként bizonytalankodtak is – többször az utolsó pillanatban mentettek vagy blokkoltak lövéseket.

A szlovák bajnok ugyan támadásokból nem tudott veszélyeztetni, de egy szögletet követően az első kapura tartó kísérletéből gól lett: De Marco fejelt a keresztléc alá (1–2).

Azzal, hogy a párharc állása döntetlen lett, a játék is kiegyenlítetté vált, a felek ebben a szituációban már nem kockáztattak.

Amikor már úgy tűnt, hosszabbítás következik, Traore estében lőtt gólt, amivel eldöntötte a párharcot (1–3).

A ráadásban elkeseredetten támadó Slovan kinyílt hátul, ezt kihasználva pedig Laidouni megadta a kegyelemdöfést a riválisnak (1–4).

A magyar bajnok a továbbjutásával már mindenképpen csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában. A BL-selejtező harmadik körében az azeri Qarabag vár rá.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Slovan Bratislava (szlovák)–Ferencváros 1–4 (0–2)
Pozsony, 21 500 néző, v.: Marco Di Bello (olasz)
gólszerzők: De Marco (70.), illetve Boli (20.), Zachariassen (31.), Traore (89.), Laidouni (94.)
sárga lap: De Marco (27.), Kankava (52.), Kucka (55.), Saponjic (84.), illetve Laidouni (3.), Zachariassen (55.), Traore (57.)
Továbbjutott: a Ferencváros 5-3-as összesítéssel.
Slovan Bratislava: Chovan - Medvedev (Green, 10.), Kasia, Abena, De Marco - Kucka (Holman, 92.), Kankava (Agbo, 92.) - Barszegjan, Csakvetadze, Pauschek (Weiss, 87.) - Saponjic (Cavric, 87.).
Ferencváros: Dibusz - Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic - Laidouni, Zachariassen, Esiti - Nguen (Thelander, 93.), Boli (Vécsei, 63.), Traore.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Pénzügyi válság sújtja a Szuperligát, már négy klub került a padlóra

Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.

Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

A német szaklap szerint Gulácsi az ősz legjobb kapusa a Bundesligában

Gulácsi Péter nyújtotta az előző félévben a legjobb teljesítményt a német labdarúgó-bajnokság kapusai között a Kicker című szaklap szerint.

Kovács István és társai sikere történelmi az európai porondon

Az idei esztendő, a 2024-es kiemelkedően sikeres volt a román játékvezetők számára, legalábbis az európai mérkőzésekre szóló küldetések tekintetében.

Három spanyol, öt Real Madrid-játékos az év álomcsapatában

Az idén Európa-bajnok spanyol válogatottból hárman kerültek be a 2024-es év csapatába a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

Messi és Ronaldo beérte az éllovast, magyarok is a legjobbak között

Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is tíz mesterhármasnál tart válogatott színekben, és 2024-ben beérték az éllovas Vivian Wooodwardot – írta év végi összegzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Vb-selejtező: elkészült a magyar és a román válogatott pontos menetrendje

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette a pontos programot a 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezőjére. A magyar nemzeti csapat csak szeptemberben, a román együttes már márciusban kezd.

Nagyágyúval játszhatnak a magyarok, szerencséjük volt a románoknak

Kisorsolták a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek csoportjait. A magyar válogatott legerősebb ellenfele Portugália vagy Dánia lehet, míg Románia elkerülte a nagynevű riválisokat és Ausztriát kapta.

A Fradi kapott egy ötöst Szalonikiben

A Ferencváros súlyos, ötgólos vereséget szenvedett a görög PAOK vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának hatodik fordulójában, de továbbra is továbbjutó helyen áll.

Elmaradtak a gólok, kiharcolta a döntetlent az FCSB Németországban

Leginkább a sok szabálytalanságról marad emlékezetes a Hoffenheim–FCSB párharc, a két együttes csütörtökön este 0–0-s döntetlent játszott a labdarúgó Európa Liga 6. játéknapján, ami leginkább a bukaresti alakulatnak kedvez.

Az esélytelenek nyugalmával utazott idegenbe az FTC és az FCSB

Utolsó nemzetközi kupameccsére készül az idei naptári évben a Ferencvárosi TC és az FCSB. Előbbi Görögországban, utóbbi Németországban kellene bizonyítson, azonban egyikük sem számít favoritnak a maga párharcában.

A 2030-as vb-t hat országban rendezik, a 2034-est Szaúd-Arábiában

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szerdai döntése szerint Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezi közösen a 2030-as világbajnokságot, míg 2034-ben Szaúd-Arábia lesz a házigazda.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!