Edward Iordănescu szerződéskötését csütörtökön jelentette be a Legia, amely a rövid közleményében megjegyezte, hogy a hosszas edzőkeresési folyamat és elemzés után arra a megállapításra jutottak, hogy a román szakember a legmegfelelőbb a csapat irányítására.
A Legia Varsó a lengyel labdarúgás egyik legmeghatározóbb klubja, tizenöt bajnoki címmel és huszonegy kupagyőzelemmel büszkélkedhet.
Az előző idényben csak az ötödik helyen zárt az élvonalbeli bajnokságban, viszont megnyerte a Lengyel Kupát, így indulhat az Európa Liga selejtezőjében.
A 46 éves román szakvezetőnek tavaly július közepe óta nem volt csapata, amikor lejárt a szerződése a román válogatottal, és személyes okokra hivatkozva ezt nem kívánta meghosszabbítani.
Edward Iordănescu 2022 óta vezette a trikolórokat, kijuttatta a nemzeti együttest a tavalyi Európa-bajnokságra, ahol sikerrel vették a csoportkört és a nyolcaddöntőig meneteltek.
Edward Iordănescu eddig csak egyetlen külföldi klubnál dolgozott, 2016-ban néhány hónapig a bolgár CSZKA Szófia edzője volt. Pályafutása során számos romániai csapatot (FC Vaslui, Marosvásárhelyi ASA, Pandurii Târgu Jiu, Astra Giurgiu, Kolozsvári CFR, Medgyesi Gaz Metan, FCSB) irányított.
A Kolozsvári CFR-rel három trófeát is nyert, 2021-ben a bajnokságot, 2018-ban és 2020-ban a Szuperkupát hódította el.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!