A Dinamo múlt hétfőn 2–0-ra nyert az első mérkőzésen, így komoly lépést tett, hogy jövőre is az élvonalban focizzon. Az FK Csíkszeredának közel tökéletes játékra és sok gólos győzelemre van szüksége a hétfőn 20 órától kezdődő hazai mérkőzésen ahhoz, hogy búcsúztassa neves ellenfelét.
A fogadóirodáknál egyértelműen a Dinamo a visszavágó és egyben a párharc esélyese.
A hétfő esti meccsen a bukarestiek sikere nagyjából 1,8-szoros pénzt hoz, míg az FK győzelmének szorzója 4,5–4,9 között van. A döntetlent is hasonlóra értékelik a fogadóirodák, nagyjából négyszeres szorzóra.
Nem várnak sok gólt, megközelítőleg 2-3 találattal számolnak a rendes játékidőben, és arra is nagyobb esélyt látnak, hogy mindkét fél be fog találni.
A pontos eredménynél a legtöbb fogadóiroda az 1–1-et látja a legvalószínűbbnek (7-es szorzó), ezután az egy- és kétgólos Dinamo győzelemre adják a legkevesebb pénzt (7-es, illetve 8-as szorzó), majd a gólnélküli döntetlen következik (9,5–12), a szoros csíki siker 12–15-szörös szorzót kapott.
Arra már jóval kevesebb esélyt látnak, hogy az FK hosszabbításra mentse a találkozót (a 2–0 23–25-szörös, míg a 3–1 34–45-szörös pénzt jelentene), és az gyakorlatilag esélytelen a fogadóirodáknál, hogy Ilyés Róbert legénysége a rendes játékidő alatt maga javára fordítsa a párharcot (pl. a 3–0 56–75-szörös szorzó).
Mindent egybevetve a Dinamo sikerével számolnak mindegyik fogadóirodánál, legvalószínűbb forgatókönyv szerintük az, hogy a vörös kutyák a szünetben vezetni fognak és meg is nyerik a visszavágót (2/2 – 2,75). Az első meccshez hasonló visszavágó – szünetben döntetlen, végén a Dinamo nyer – közel ötszörös pénzt hozna, az FK sikere legalább nyolcszoros többletet jelentene (1/1 – 7,3, X/1 – 9,5).
A párharc győztesénél a Dinamo sikere mindössze 1,02-szeres szorzóval áll, míg az FK szuperligás álmainak megvalósulására 11-szeres pénzt hozna a házhoz.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!