A tíz pályázaton összesen 55 ezer lejt nyert a HMLE, ehhez 14 ezer lej önrészt kell hozzátennie az egyesületnek. Egy pályázat a Hargita és a Heves megye közötti testvérkapcsolat ápolásáról szól, idén Hargita megye volt a házigazda, a Heves megyei U15-ös és U17-es fiú-, illetve az U15-ös lányválogatottak vendégszerepeltek Székelyföldön.
Egy másik pályázaton nyert összegből díjazzák a megyében zajló felnőtt és ifjúsági bajnokságok győzteseit, hat pályázat pedig a különböző bajnokságok, illetve Román Kupa-mérkőzések játékvezetői díjainak megtérítését célozza. „A további pályázatokon nyert összegekből az ificsapatoknak vásároltunk felszerelést, illetve a Falvak Kupájával díjazott, gyerekcsapatoknak kiírt vetélkedő megszervezésére fordítjuk” – mondta el Tamás Zoltán, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke.
Az eseményen jelen volt Szentes Antal, a Hargita megyei önkormányzat sport- és ifjúsági bizottságának titkára, aki elmondta, hogy a megyei önkormányzat idén 650 ezer lejt különített el sportpályázatokra: „összesen 120 pályázat érkezett be, ebből kereken száz volt érvényes és nyertes pályázat”. A HMLE által tartott sajtótájékoztató második felét megtisztelte jelenlétévek Borboly Csaba is. Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, megpróbálják könnyebbé tenni a pályázatok elkészítését, ennek érdekében javasolta – egyebek közt – egy egységes székelyföldi pályázati portál létrehozását.
Augusztus 12-éig, hétfőig lehet benevezni a HMLE által szervezett megyei szintű bajnokokságokra, a 4., az 5. és a 6. Liga Hargita megyei küzdelmeire. A csoportokat a végleges benevezések után alakítják ki.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!