A Bukaresti Rapid otthonában elszenvedett 1–0-s vereséget követően Ovidiu Burcă és Alin Dobrosavlevici is értékelte a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK idénybeli első mérkőzését. Mindketten úgy látták, hogy az 53. percben történt kiállítás döntően befolyásolta a találkozó alakulását.
A háromszékiek sokáig ellenálltak a fővárosiak nyomásának, és emberhátrányban is közel jártak ahhoz, hogy ponttal távozzanak a Giulești Stadionból. A Rapid végül a 88. percben törte meg a vendégek ellenállását, amikor Alexandru Pașcanu csapott le egy kipattanóra.
Ovidiu Burcă a Digi Sportnak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a piros lap után. A Rapid egyre agresszívebben futballozott, folyamatosan visszaszorította a háromszékieket, amely végül nem is bírta ki a hatalmas nyomást.
A vezetőedző nem kívánta egyetlen játékos nyakába varrni a vereséget, ugyanakkor úgy vélte, a kiállítást mindenképpen el kellett volna kerülni.
– fogalmazott Burcă.
A szakember azt is elismerte, hogy csapatának jelenleg még komoly lemaradást kell ledolgoznia. Több nyári érkező későn csatlakozott a kerethez, ezért fokozatosan kell őket beépíteni és megfelelő játékpercekhez juttatni.
„Rengeteg munka vár ránk. Sokan azt mondják, hogy gyenge a román futball, én viszont úgy látom, nagyon nehéz ebben a bajnokságban érvényesülni. Dolgoznunk kell, mert jelenleg még túl puhák vagyunk” – értékelt a Sepsi OSK vezetőedzője.
A kiállított Alin Dobrosavlevici láthatóan csalódottan állt a kamerák elé. A védő vállalta a felelősséget a történtekért, és elismerte, hogy hibája jelentősen megnehezítette csapata dolgát.
Elmondása szerint az volt a szándéka, hogy megtartsa a labdát, majd visszajátssza azt David Lazar kapusnak. A helyzetet azonban rosszul mérte fel, Burmaz elvette tőle a játékszert, a védő pedig utolsó emberként szabálytalankodott vele szemben.
Dobrosavlevici úgy vélte, egyszerűbb megoldást kellett volna választania, és akár az oldalvonalon túlra is rúghatta volna a labdát. Hozzátette, a játékvezető döntését már nem tudja megváltoztatni, a történtekért pedig nem lehet elégedett önmagával.
A hátvéd ugyanakkor pozitívumként emelte ki, hogy a Sepsi OSK emberhátrányban is nagy áldozatvállalással futballozott, és egészen a hajráig megőrizte az esélyét a pontszerzésre.
„Megmutattuk, hogy tíz emberrel is tudunk küzdeni, és ez reményt adhat a folytatásra. A mérkőzést azonban az én hibám alapvetően befolyásolta, onnantól pedig nagyon nehéz volt ellenállni a Rapidnak” – nyilatkozta Dobrosavlevici.
A Sepsi OSK vereséggel tért vissza a Szuperligába, de a Giulești Stadionban mutatott védekezésére és küzdőszellemére építhet a folytatásban. A háromszékiek legközelebb július 26-án lépnek pályára, amikor a Kolozsvári U-t fogadják.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!