Továbbra is rendkívül szoros a küzdelem a Szuperliga felsőházi rájátszásában. A Kolozsvári CFR vereséggel kezdte a play-offot, majd a Rapid ellen javítani tudott, míg az Universitatea Craiova ugyanilyen mérleggel várta az összecsapást. Eközben az éllovas Kolozsvári U győzelmével három pontra növelte előnyét az olténiaiakkal szemben.
A hétfő esti mérkőzésen egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült. A bordó mezes CFR kevés lehetőséget dolgozott ki, az első félidőben mindössze egyszer találta el a kaput. Ennek ellenére a szünetben még nyílt volt a találkozó (0–0). A Craiova főként távoli lövésekkel próbálkozott, Popa azonban magabiztosan védett, egyszer pedig a keresztléc mentette meg a vendégeket.
A fordulást követően azonban gyorsan eldőlt a mérkőzés.
Előbb Anzor Mekvabishvili talált be egy távoli lövéssel, amelynél a kapus is tehetetlen volt (1–0), majd néhány perccel később Al-Hamlawi fejelt a hálóba (2–0).
A CFR így öt perc alatt került nehéz helyzetbe, amelyből már nem tudott visszajönni. A vendégek a folytatásban sem tudtak veszélyt kialakítani, még a kaput sem találták el, így maradt a kétgólos hazai siker.
A győzelemnek köszönhetően az Universitatea Craiova holtversenyben vezeti a rájátszást, míg a CFR a negyedik helyen áll, hatpontos lemaradásban az éllovastól.
| 2026. 04. 04. 19:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-1 |
| 2026. 04. 05. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-2 |
| 2026. 04. 06. 20:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 3 | 3 | 0 | 0 | 5-2 | 36 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-1 | 36 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-5 | 31 |
4 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-4 | 30 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-2 | 29 |
6 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-5 | 27 |
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!