HIRDETÉS

Ötöt rúgtak, mégsem nyertek

Ezúttal is ontotta a gólokat a Golimpiakosz
Fotó: Barabás Ákos

2018. október 23., 12:05

Kápolnás hiába vezetett két góllal a Bögöz elleni mérkőzés hajrájában, végül pont nélkül zárt. Zsinórban második vereségét szenvedte el Szentegyháza II.

2018. október 23., 12:05

Az elmúlt hétvégén a kilencedik játéknapot rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Fordulatokban gazdag volt a Kápolnás és a Bögöz csatája. Már az első félidőben potyogtak a gólok, a vendégek szerezték meg a vezetést, a hazaiak tíz perc perc alatt fordítottak, a szünet előtt Bögöz egyenlített.

HIRDETÉS

Térfélcsere után Kápolnás ismét előnybe került, ám erre is volt válasza a vendég együttesnek. Újabb hazai gólok következtek, a 81. percben már 5–3 volt az állás, és a kápolnásiak már kezükben érezhették a győzelmet.

Ám ez nem így történt, a 87. percben kapusuk egyéni akcióba kezdett, rossz helyre passzolt, az ellenfél játékosa pedig harminc méterről az üres kapuba lőtt.

A bögöziek kitámadtak, kiharcoltak egy szögletet, a kápolnási játékos rossz helyre szabadított fel, a vendégek támadója pedig egyenlített. Következett a hosszabbítás, a vendégek cserékkel húzták az időt, pályára küldtek egy ifjúsági játékost, aki meglepetésre egy óriási góllal megszerezte csapatának a győzelmet.

Csekefalva simán kikapott Homoródszentmártontól, már a második percben hátrányba került, a vendégek a szünetben már négy góllal vezettek, végül 7–0-ra nyerték a találkozót.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A 6. Ligában Szentegyháza II. elszenvedte második vereségét, hiába birtokolta többet a labdát Kissolymoson, a hazaiak ellentámadásból háromszor is betaláltak.

5. Liga, Udvarhely körzeti csoport, 9. forduló:

Kápolnás–Bögöz 5–6 (2–2), vezették Incze D. – Demeter T., Lőrincz Gy., gólszerzők Both Lajos (11., 51., 81.), Lőrincz Ádám (20.), Lőrincz Szabolcs (72.), illetve Banka Levente (10., 44.), Vas Zoltán (62.), Tófalvi Lajos (87.), Botorok Bálint (88.), Boér András (90+2.);

Kobátfalva–Felsőboldogfalva 1–0 (0–0), vezették Hegyi H. – Joó R., Ivácsony Zs., gólszerző Kiss Jenő (47.);

Alsóboldogfalva–Farcád 1–2 (1–0), Fodor J. – Feleki B., Kiss T., gólszerzők Borbély Lóránt (42.), illetve Kerestély Zsolt (47.), Benedek Elemér (61.);

Csekefalva–Homoródszentmárton 0–7 (0–4), vezették Kovács L. – Jakab T., Nagy Z., gólszerzők Lakatos Sándor (2., 19., 63.), Bencze Rajmond (28., 43., 52.), Kis Zsolt (85.);

Bogárfalva–Zetelaka II. 3–1 (2–1), vezették Biró B. – Szabó Sz., Szente Zs., gólszerzők Györgydeák Milán (6., 32.), Magyari András (64.), illetve Miklós Norbert (19.);

Gagy–Korondi Ifjúság 1–1 (1–0), vezették Kiss I. – Fazakas K., Fazakas L., gólszerzők Ion Dan Angelescu (31.), illetve Balázs László (55.);

Parajdi SE–Siménfalva 6–1 (2–1), vezették Biró B. – Szabó Sz., Tamási Z., gólszerzők Laczkó Dávid (21., 45., 54., 77.), Horváth István (52.), Kénesi Ferenc (88.), illetve Szabó Szilveszter (3.).

Labdarúgó 5. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M GY D V GK P
1. Farcád 26 19 2 5 62–27 59
2. Homoródszentmárton 26 14 8 4 76–46 50
3. Zetelaka II. 26 15 3 8 59–34 48
4. Felsőboldogfalva 26 13 5 8 47–31 44
5. Bogárfalva 26 14 2 10 74–73 44
6. Korondi Ifjúság 26 11 8 7 57–44 41
7. Bögöz 26 12 3 11 65–57 39
8. Kobátfalva 26 9 6 11 48–50 33
9. Siménfalva 26 10 3 13 52–69 33
10. Gagy 26 9 3 14 54–59 30
11. Parajdi SE 26 9 3 14 52–63 30
12. Alsóboldogfalva 26 7 5 14 41–74 26
13. Kápolnásfalu 26 6 4 16 55–82 22
14. Csekefalva 26 6 1 19 40–73 19

6. Liga, 9. forduló:

Kissolymos–Szentegyháza II. 3–2 (1–2), vezették Kiss I. – Fazakas K., Fazakas L., gólszerzők Csapai Róbert (14.), Eduard Cornel Dan (54., 76.), illetve Kelemen Szilárd (17., 28.), kiállítva Csapai Róbert (82.), illetve Kelemen Szilárd (82.);

Máréfalva–Parajdi SK 2–7 (2–2), vezették Demeter T. – Incze D., Lőrincz Gy., gólszerzők Péter Imre (27., 38.), illetve Káli Béla (9., 60.), Ambrus Csaba (21.), Szekeres Péter (67.), Balogh Krisztián (73., 79.), Moldován Nándor (75.);

Zeteváralja–Kányád 1–0 (1–0), vezették Szabó A. – Madaras Sz., Ivácsony Zs., gólszerző Csíki Imre (33.);

Székelyderzs–Szentlélek 3–3 (2–3), vezették Fodor J. – Feleki B., Tifán A., gólszerzők Dobra Ervin (12.), Molnár Károly (14.), Dénes Ákos, illetve Miklós Levente (21., 41.), Bálint Zalán (63.);

Szentpál–Oklánd 4–1 (0–0), vezették Szécsi B. – Sárkány J., Feleki G., gólszerzők Farkas Zoltán (54., 75., 78.), Csáka Nándor (89.), illetve Egyed Csongor (48.);

Székelyudvarhelyi Golimpiákosz–Alsósófalva 8–0 (5–0), vezették Biró E. – Madaras Sz., Hadnagy Á., gólszerzők Pál Lehel (15., 37., 84.), Balázsi Zoltán (17., 34.), Szász Lajos (31.), Kányádi Norbert (65.), Balázsi Csaba (89.).

Labdarúgó 6. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M GY D V GK P
1. Golimpiákosz 24 24 0 0 138–13 72
2. Zeteváralja 24 16 2 6 73–39 50
3. Kissolymos 24 14 1 9 74–65 43
4. Parajdi SK 24 13 2 9 60–48 41
5. Oklánd 24 13 1 10 59–67 40
6. Máréfalva 24 10 1 13 47–61 31
7. Homoródszentpál 24 10 1 13 50–75 31
8. Székelyszentlélek 24 9 3 12 55–79 30
9. Alsósófalva 24 8 3 13 42–60 27
10. Szentegyháza II. 23 8 2 13 36–47 26
11. Székelyderzs 23 8 1 14 34–61 25
12. Homoródszentpéter 24 7 2 15 47–60 23
13. Kányád 22 4 1 17 26–66 13

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

Hol csúszott be a hiba, amiért a Sepsi OSK elveszítette a pontot?

Sokatmondó, hogy a szakszövetség fegyelmi bizottsága elhúzta a döntés meghozatalát, amellyel a Chindia Târgoviște zöld asztalnál megnyerte a labdarúgó 2. Liga meccsét a Sepsi OSK ellen.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!