A hét elején a felkészülés elkezdésével a Székelyudvarhelyi FC bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Gabriel Rădulescu vezetőedzővel, akinek helyét átmenetileg Mitra Szilárd, a csapat játékosa és másodedzője vette át.
László Zsolttól megtudtuk, hogy öt játékos távozik a csapattól: Fabian Petrescu kapus, illetve Denis Guță, Darius Dobrean, Cristian Moldovan és Ionuț Curpăn mezőnyjátékosok.
Az SZFC csapatmenedzsere hozzátette, hogy megegyeztek Ketesdi Nimród Imrével, aki tavaly bajnok és kupagyőztes lett az FK Csíkszereda U19-es együttesével, továbbá még lehetnek érkezők a Székelyföld Labdarúgó Akadémiától.
Jelenleg próbajátékon van egy kapus, illetve a héten érkezik egy belső védő, továbbá egy csatárral és egy középpályással szeretnék megerősíteni keretünket.
Az első felkészülési meccset jövő hét végén játssza az SZFC, az FK Csíkszereda II-vel találkozik, majd a Nyárádtői Unireával, a Szászrégeni Avântullal és a Kézdivásárhelyi SE-vel is felméri erejét – tudtuk meg László Zsolt csapatmenedzsertől.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!