Az erdélyi megyék nagy részét a 3-as régióba sorolták be, ahol Szeben, Fehér, Brassó, Hargita, Kovászna és Maros található. A megyéket összesorsolták, a kialakult párosítások szerint Maros és Kovászna megye negyedosztályú bajnoka egymás ellen játszik a 3. Ligába jutásért kiírt osztályozón. A további párharcokban Hargita megye győztese akárcsak tavaly, idén is Szebenből érkező ellenféllel találkozik, míg Fehér és Brassó megyék nyertese közül kerül ki a harmadik feljutó csapat ebből a régióból.
A párharcok első mérkőzéseit június 16-án, vasárnap 18 órától, a visszavágókat egy héttel később, június 23-án, szintén vasárnap 17 óra 30 perctől rendezik.
A sorsolás szerint a székelyföldi érdekeltségű párosításokban a Maros megyei bajnok kezd hazai pályán Kovásznával szemben, míg Hargita megye képviselője először idegenben játszik. Amennyiben az oda-visszavágók után döntetlen az állás (az idegenben szerzett gólok nem jelentenek előnyt) kétszer tizenöt perces hosszabbítás, és szükség esetén tizenegyes-párbaj következik.
Az eddigiekhez képest újdonság, hogy a jól megszokott szombati játéknap helyett idén vasárnap játsszák le az összecsapásokat. A változás annak tudható be, hogy a román válogatott június 22-én, szombaton lép pályára Belgium ellen az Európa-bajnokság csoportkörében, így a szakszövetség ezt figyelembe véve módosított az osztályozók időpontján.
Ami a székelyföldi megyék 4. ligás bajnokságait illeti, a téli szünet ideje alatt mindhárom helyen több pontos előnyel rendelkeznek az élen álló együttesek.
Maros megyében az elit csoport 1-es szériáját Marosludas vezeti 28 ponttal, Radnót (24) és Mezőrücs (22) előtt, míg a 2-esben a Marosvásárhelyi ASA és Marosszentkirály-Náznánfalva egyaránt 25 egységgel foglalja el az első két pozíciót, megelőzve a 20 pontot gyűjtött Marosvásárhelyi Atletic csapatát. Kovászna megyében a Bardoci Prima a listavezető 36 ponttal, mögötte Barót (33) és Zágon (27) található a második és a harmadik helyen. A címvédő Gyergyószentmiklósi VSK az éllovas Hargita megyében 31 ponttal, őt követi Agyagfalva 27-tel és Csíkszentsimon 25-tel.
Szoros a küzdelem az élen a Szeben megyei pontvadászatban, ahol az első helyezett Resinári Păltiniș 35 ponttal vezet, eggyel megelőzve a Nagyszebeni Voințát és néggyel a Feleki FC-t.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!