Egészen pazar szériát tudhat magáénak a regnáló magyar bajnok Ferencvárosi TC, amely négy győzelemmel és három döntetlennel az élmezőnyben áll az Európa-ligában. Csütörtök este a görög Panathinaikos látogatott Budapestre, amely szintén stabil teljesítménnyel várta az összecsapást.
Az első játékrész leginkább eseménytelenül zajlott le, komoly helyzetek nélkül, egyik csapat sem tudott igazán fölénybe kerülni. A fordulást követően azonban megélénkült a játék, a 60. percben pedig büntetőhöz jutott az FTC. Dele magabiztosan értékesítette a lehetőséget, ezzel előnyhöz juttatva a hazaiakat.
A hajrában a Ferencváros már inkább az eredmény megtartására koncentrált, ám a 86. percben Anass Zaroury egyenlíteni tudott. A hosszabbításban nem született újabb találat, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Az FTC továbbra is veretlen, és kedvező pozícióból várhatja a zárófordulót.
Nehéz kiszállás várt a román bajnoki címvédő FCSB-re, amely a Dinamo Zagreb vendégeként lépett pályára. A bukarestiek már az első percekben komoly nyomás alá kerültek, a hazaiak pedig 11 perc alatt kétgólos előnyt alakítottak ki. A félidő hajrájában Daniel Bîrligea még visszahozta a reményt a vendégeknek, de a fordulás után ismét a zágrábiak irányították a játékot.
A második félidő derekán újabb gólt szerzett a Dinamo, majd hiába maradt ki egy nagyobb helyzet a hazaiak részéről, a győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. A hosszabbítás végén Sandro Kulenović bevitte a kegyelemdöfést, így az FCSB 4–1-es vereséggel zárta az estét.
A román bajnok a zárófordulóban a török Fenerbahce ellen lép pályára hazai környezetben, ám a továbbjutáshoz már nemcsak győzelemre, hanem több kedvező eredményre is szüksége lesz.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!