Határozottan kezdték az összecsapást a piros-fehérek, és mindjárt a kezdést jelző sípszót követően egyértelművé tették, hogy három ponttal kívánnak távozni. Ennek megfelelően a mérkőzés első perceiben egymás után szőtték a támadásokat, azonban hiába adódott – elsősorban Hadnagy előtt – több lehetőség is, nem sikerült kihasználni azokat.
A folytatásban is nagy fölényben játszott az OSK. A 24. percben szintén Hadnagy végezhetett el szabadrúgást mintegy 18 méterről, lövését azonban Matache védte, majd öt perccel később Huiban hagyott ki egy ígéretes helyzetet, a 31. percben pedig Ene lövése az oldalhálót találta el. A hazaiak csak a 39. percben jutottak el az OSK kapujáig, ekkor viszont akár vezetést is szerezhettek volna: Chiacu ívelt középre a jobboldalról, az üresen álló Cioablă fejese azonban gyengére sikeredett, és Niczuly hárított.
A piros-fehérek fölénye a 43. percben érett góllá, amikor Ene indította a jobbszélen Greut, utóbbi középre gurította a játékszert Hadnagyhoz, és a szentgyörgyi csatár senkitől sem zavartatva az üres kapuba helyezte (0–1). A félidő utolsó percére még maradt egy hazai helyzet, de Coman fejesét ezúttal is védte Niczuly.
Szünet után kissé visszább vonták a sorokat a piros-fehérek, de így is veszélyes ellentámadásokkal veszélyeztették Matache kapuját. Az 55. percben Greu hajszállal maradt le Ene beadásáról, néhány perccel később pedig Hadnagy lefordulva őrzőjéről, jó helyzetből lőhetett, azonban nem találta el az ellenfél kapuját. A 63. percben Huiban állt közel a gólszerzéshez, de lövése centikkel süvített el a bal kapufa mellett.
És ahogyan lenni szokott, a kihagyott helyzetek a 68. percben megbosszulták magukat. Ekkor Perju lódult meg a balszélen a nehézkesen mozgó Burlacu mellett, beadására Coman jól érkezett középen, és a lemaradó Damian mellett becsúszva továbbította a labdát a tehetetlen Niczuly hálójába (1–1).
A váratlanul bekapott gól megzavarta a háromszékieket, de a mérkőzés utolsó perceire feleszméltek Suciu Valentin tanítványai, és a 84. percben megszerezték a győzelmet jelentő találatot. Ekkor Issa szerzett labdát az ellenfél térfelén, indította a leshatáron mozgó Hadnagyot, aki megelőzte a védőket, a kimozduló kapus lábai között a kapuba gurította a labdát (1–2). A hosszabbítás perceire maradt még egy hazai helyzet, de Niczulynak sikerült kiütnie Lazăr lövését.
A tavaszi idényben immár harmadik győzelmét szerezte meg az OSK, és továbbra is őrzi helyét a 2. Liga rangsorában. A következő fordulóban viszont nagy próbatétel vár a piros-fehérekre, hiszen a listavezető Bukaresti Juventus otthonába látogatnak a jövő hétvégén.
Labdarúgó 2. Liga, 24. forduló, Clinceni, 250 néző:
Academica Clinceni–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–2 (0–1),
gólszerzők: Coman (68.), illetve Hadnagy (43., 84.)
Clinceni: Matache – Venţer, Niţu, Marin, Perju, Udrea, Cruceru (Lazăr, 33.), Chiacu (Stancu, 46.), Cioablă (Benzar, 46.), Pulhac, Coman. Edző: Ştefan Odoroabă.
Sepsi OSK: Niczuly – Burlacu, Ursu, Damian, Olteanu, Ghinga (Minciună, 69.), Issa, Huiban (Bujor, 85.), Ene, Greu (Manole, 61.), Hadnagy. Edző: Valentin Suciu.
Sárga lap: Nițu (65.), Perju (90.), illetve Ursu (75.), Burlacu (77.).
Játékvezetők: Dan Grigore Botescu (Bucureşti), Adrian Vornicu (Jászvásár), George Marian Fridl (Comăneşti).
További eredmények:
CS Mioveni–Aradi UTA 0–2 (0–1)
Nagyvárad–Szatmárnémeti Olimpia 2–2 (1–0)
Resicabánya–Temesvári Politehnica 0–2 (0–1)
Dacia Unirea Brăila–CS Baloteşti 1–1 (0–0)
CS Afumaţi–Bukaresti Juventus 1–3 (0–0)
Brassói FC–Tatrangi Egyesülés 3–0 (játék nélkül)
CSM Râmnicu Vâlcea–Chindia Târgovişte 0–3 (játék nélkül)
A Dunărea Călăraşi és a Foresta Suceava szabadnapos volt.
Az élmezőny:
1. Juventus 51 pont
2. Arad 45
3. Sepsi OSK 44
4. Brassó 42
5. Szatmárnémeti 41
6. Mioveni 38
7. Târgoviște 35.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!